Az FCI Connectors magyarországi tagja az FCI Connectors Hungary Kft. az Új Széchenyi Terv keretében 686 millió forint európai uniós támogatás segítségével több mint egymilliárd forintból bővíti tatabányai gyárcsarnokát. Az új 8000 négyzetméteres létesítmény alapkövét Sebestyén Balázs, az FCI Connectors Hungary Kft. vezérigazgatója, Schmidt Csaba, Tatabánya város polgármestere, valamint a generálkivitelező KÉSZ Építő Zrt. vezérigazgatója Szalados László közösen tették le.
A világ 30 országban 14 ezer főt alkalmazó FCI a 2011-ben elért 1,1 milliárd eurós árbevételével a világ egyik vezető elektronikai csatlakozó gyártója az autóipar, a kommunikáció és az egészségügy területén. A magyarországi gyárban közel 1000 fő alkalmazásával elsősorban autóipari alkalmazásokhoz csatlakozóelemeket, légzsák konnektorokat, kábeleket és az autó egyéb elektromos rendszerébe beépülő csatlakozó alkatrészeket állítanak elő.
A jelenleg 10 ezer négyzetméteres tatabányai gyártelep kibővítésével szinte minden, most meglévő terület termelése növekedni fog. Az új épületrészbe főleg a légzsák csatlakozók termékcsoportjának összeszerelő egységei kerülnek, valamint itt fogják gyártani a hibrid autók elektromos töltőkábeleit is.
Ingatlankonferencia 2012
Hogyan és mikor lehet vége az ingatlanpiac válságának? Jön még aranykor vagy örökre vége a szép időknek? Lehetőségek és kihívások 2012-től az ingatlanpiacon – ingatlankonferencia a Napi Gazdaság szervezésében 2012. május 31-én. Trendek, lehetőségek, paradigmaváltás, ahogy a szakma látja. Neves előadók, kapcsolatépítés, tapasztalatcsere, jövőkép.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve