Várhatóan ma jelenti be a bírálóbizottság a beérkezett 23 építészeti ötletpályázat közül, melyik alapján épülhet meg az új nemzeti stadion. Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekért és sportberuházásokért felelős kormánybiztos korábban az InfoRádióban elmondta: ez lesz Magyarország legmodernebb labdarúgó stadionja, amelyben akár a Bajnokok Ligája döntőjét is meg lehet rendezni.
Az új, 65 ezer férőhelyes létesítmény - amelynek neve még nem dőlt el - a Puskás Ferenc Stadion mellett, a jelenlegi szoborpark területén kap helyet - tette hozzá Vígh László. aki szerint várhatóan 2016 első felében adhatják át az új stadiont. Az eredményhirdetést követően az összes ötletet, azok látványterveivel kiállítják majd. A megépülő stadion makettje szeptember-október körül készül el.
Kapcsolódó
Az Országgyűlés június elején elfogadta a Budapesti Olimpiai Központ (BOK) rekonstrukciójáról szóló törvényt, ennek nyomán - a beruházásért felelős kormánybiztos szerint - könnyebben és gyorsabban épülhet fel az új nemzeti labdarúgó-stadion, amely 2016-ra készülhet el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve