A Rudas Gyógyfürdő fejlesztése során a múlt értékeinek megőrzését tartották szem előtt, ám a jövő technológiájával szerelték fel a létesítményt. A homlokzatot és a tetőszerkezetet az 1800-as évek végi állapotnak megfelelően állították helyre, korabeli fotók és tervrajzok alapján.
Az épületet akadálymentessé tették, korszerűsítették a fűtési, a szellőztetési és a világítástechnikai rendszereket, az ablakokba pedig a legmodernebb hőálló üveget szerelték be. Az új büfét mind a fürdőben tartózkodó, mind pedig a fürdő területén kívül várakozó vendégek használhatják, és egy jeggyel lesz használható a gőzfürdő és az uszoda közötti rész is. A mintegy félmilliárd forintos beruházást 393 millió forinttal támogatta az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja. A projekt kivitelezője a Kalotherm Zrt. volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve