Az amerikai kereskedelmi minisztérium kedden közölt jelentése szerint az előző hónaphoz képest 16,6 százalékkal nőtt az új családi házak értékesítése, így az egy egész évre kivetített értékesítési darabszám 676 ezerre kúszott fel az áprilisi, a felülvizsgálat után 623 ezerről 580 ezerre módosított számról.
Elemzők 3,5 százalékos növekedést vártak az áprilisban mért 5,2 százalékos csökkenés után.
Az ingatlanpiac felpattanását fékezheti, hogy a járvány miatt milliók veszítették el munkájukat, Nancy Vanden Houten, az egyik tekintélyes londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics Amerika-szakértő közgazdásza elmondta, hogy a következő hónapokban szerény növekedésre számít az első negyedévi erős csökkenés után, de az év egészét tekintve továbbra is visszaesést vár.
"A munkaerőpiac lassú helyreállása korlátokat szab a lakáspiaci fellendülésnek" - vélte.
Ezt az álláspontot támasztja alá, hogy éves összevetésben viszont 12,7 százalékkal kevesebb újonnan épült családi házat értékesítettek az Egyesült Államokban májusban. Egy évvel korábban 600 ezer volt az eladások becsült évesített darabszáma.
Az új házak eladásának májusi ütemével számolva 5,6 hónapra lenne elég otthon a kereslet kielégítésére az előző havi 6,7 hónap után. Általában hat hónapot tekintenek egészséges mértékűnek a kereslet és a kínálat közötti egyensúly fenntartásához.
Az új családi házak átlagára 368 ezer 800 dollár volt, 2,7 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban. A 317 ezer 900 dolláros mediánár 1,7 százalékkal haladta meg egy évvel korábbi 312 ezer 700 dollárt.
A nyers adatok szerint 2018-ban 617 ezer, 2019-ben pedig 683 ezer új családi házat értékesítettek az Egyesült Államokban. A mediánár 326 ezer 400 dollárról 321 ezer 500 dollárra, az átlagár pedig 385 ezer dollárról 383 ezer 900 dollárra csökkent 2019-ben.
Bár az új családi házak értékesítése a lakáspiaci eladások nagyjából 10 százalékát teszi ki, a gazdasági helyzet alakulásában fontos szerepet tölt be, mivel az ágazat jellemzően jól fizető, középosztálybeli munkahelyeket teremt. Emellett növeli a keresletet az építőipari anyagok iránt, a fogyasztók többet költenek tájépítésre és egyéb szolgáltatásokra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve