Minden korábbinál alacsonyabb szintre esett tavaly a lakáspiaci forgalom. Az elmúlt évben az újlakás-eladások száma a 2011-es kétharmadát sem érte el, miközben a használtlakás-piacon az év eleji élénkülés látványos csökkenésbe fordult - derül ki a KSH friss összeállításából. A múlt év első háromnegyedében csupán 2268 lakás épült értékesítési céllal, szemben a 2011-es 4,8 ezerrel, márpedig ez utóbbi is kevesebb mint fele volt a 2010-esnek és szűk harmada a 2007-2009-es évek átlagának.

Ráadásul ez az év sem indult pörgősen, az ingatlanpiacon mindenkor gyenge januárnak megfelelő alacsony forgalmat mért a Duna House. A cég elemzése hozzáteszi: a tavaly januári kiugrás megtévesztő lehet, ekkor ugyanis a már három hónapja zajló végtörlesztési és befektetői hullám hatására rendkívüli piaci élénkülés volt tapasztalható. Az ingatlanközvetítőnél úgy látják, az elmúlt év elején a végtörlesztés mellett az is segített, hogy el tudott indulni a Kombinált Mikrohitel Program is, ami a kis cégek ingatlanvásárlásaihoz adott vissza nem térítendő támogatást és a kamattámogatott hitelt. A közép-magyarországi keret április elején merült ki, az ország többi térségében viszont tovább tartott a pénz, így a vásárlási hullám áttevődött vidékre, ezen belül is a turisztikailag kedveltebb területekre, köztük a Balaton térségére. Úgy tűnik viszont, hogy ez a többlet - legalábbis a KSH aggregált adatait vizsgálva - inkább csak a forgalomvisszaesés fékezésére volt jó.

Ami az árak alakulását illeti, célszerű nem az átlagárakat, hanem az ún. tiszta árindexeket figyelembe venni - ezek kiszűrik ugyanis az összetételhatást, vagyis azt, ha az összes tranzakción belül módosul az olcsóbb és drágább települések aránya, illetve az eladott ingatlanok alapterület szerinti megoszlása. A tiszta árindexek 2012 I-III. negyedévében az új lakások 0,4, a használt lakások 3,1 százalékos olcsóbbodását mutatják az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül az új lakások a harmadik negyedévben már kismértékben drágultak, 1,9 százalékkal éves összehasonlításban, míg a használtak árcsökkenése meghaladta a 4 százalékot. Az újlakás-drágulás értékelése kapcsán azonban ki kell emelni, hogy ez alig félezer adásvételi tranzakció megfigyelésén alapul.
Ha a 2010-es - az Eurostat által is használt - bázisévhez viszonyítunk, az új lakások 3,8, a használtak 6,5 százalékkal lettek olcsóbbak. Az összetételhatást is tartalmazó teljes árindex viszont rendre 4,8 és 7,3 százalékos mínuszt mutat 2010-hez képest.

2012-ben az eddig ismert adatok szerint egy használt lakás 9,8 millió forintot ért, átlagosan 400 ezer forinttal kevesebbet, mint 2011-ben. Budapesten 13,7 millió forint volt az első három negyedévben eladott lakások átlagos ára, ez 800 ezer forinttal marad alatta a 2011-es árszintnek. A fajlagos árak visszaesése mérsékeltebb, ennek oka a forgalom enyhe eltolódása a kisebb lakások felé. Budapesten a használt lakások négyzetméterára 245-ről 237 ezer forintra csökkent 2011 óta. Az országos átlag 3 ezer forinttal lett kevesebb, így értéke 2012 I-III. negyedévében 151 ezer forint/négyzetméter volt. Az új lakások átlagos ára 15,7 millió forintról 15,5 millió forintra csökkent, 2012 első három negyedévében Budapesten átlagosan 17,4 millió forintba került.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve