Jelenleg körülbelül a 2003-as árszinten vannak az ingatlanok. Pozitív változás az idei első negyedéves adatok alapján, hogy a tavalyi év hasonló időszakához képest mérséklődött az ingatlanárak csökkenése. A második negyedév tapasztalata pedig az, hogy jelentős mértékben változott a kereslet-kínálat, egyre többen adják ingatlanvásárlásra a fejüket, ezzel beindult egy kismértékű növekedés az ingatlan-forgalomban - mondta az InfoRádiónak Tokodi Gábor, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese.
A piacot egyfelől az elmúlt időszakban elhalasztott vásárlások mozgatják - jellemzően az első lakáshoz jutók, illetve a család bővülésével az otthonukat kinövők esetében -, másrészt megjelentek azok a befektetők, akik többek között a viszonylag alacsony betéti kamatok és egyéb hozamok hatására is ingatlanba próbálják fektetni megtakarításaikat.
Ami pedig az ország különböző területeit illeti: vannak olyan helyek, ahol már árnövekedés is tapasztalható. Ilyen például Budapest, a Nyugat-Dunántúl és több olyan ipari terület mentén fekvő város, ahol az elmúlt időszakban jelentős növekedés történt.
Az elmúlt időszakban a viszonylag alacsony ingatlanforgalom mellett is a készpénzes vásárlások voltak a jellemzőek. Az idén viszont megjelentek már azok a vásárlók is, akik hitelben gondolkodnak. Emellett az az érv is szól, hogy a kamatok jelentős csökkenése miatt most akár 5 százalék körüli kamattal is lehet hitelhez jutni. Ez összességében olyan törlesztőrészletet tesz lehetővé, ami viszonylag könnyen kigazdálkodható - jelezte az FHB vezérigazgató-helyettese.
Az összes olyan mutató, amely a lakásárakkal összefüggésben van, olyan pozitív irányba változott, ami bizakodásra ad okot. Azzal számolunk, hogy a jelenlegi kínálati piac egyre inkább keresleti piaccá alakul át. Ha marad a mostani ütem, akkor másfél-két év múlva az árak vélhetően tovább nőnek - mondta Tokodi.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve