A lengyel főváros központjában álló híres épület, amely évtizedeken át a tájékozódási pontot jelentette a turistáknak, miután több tíz kilométerről is látható volt, a Tudomány és Kultúra Palotája megújul - adta hírül a Rzeczpospolita.
Miután megtisztítják, az épület homlokzata ugyanúgy nézhet ki, mint amikor az 50-es években építették. Az 1952 és 1955 között épült magas torony kezdetben teljesen fehér volt.
Kapcsolódó
A palota elnöke, Rafal Krzemien már februárban bejelentette a felújítást, ami bizony költséges. Csak az egész magasság lemosása körülbelül 20 millió zlotyt (1,5 milliárd forint) emészt fel, ezért az elnökség úgy döntött, hogy kezdetben csak a 30. emeleti kilátó teraszt tisztítják meg. Ez kijön 680 ezer zlotyból (51 millió forint). A felújítási munkálatok 2018 szeptemberéig tartanak, de a terasz ez alatt is látogatható lesz.
A közbeszerzést egy krakkói cég nyerte meg, amely forró párával, vegyi anyagok használata nélkül akarja megtisztítani a palotát. A homlokzaton lévő károsodásokat is kijavítanák.
Tudomány és Kultúra Palotája Varsó egyik legnagyobb turisztikai nevezetessége csak magát a teraszt ma is évente 700 ezer turista tekinti meg.
A fotó forrása: Shutterstock.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve