A két évvel ezelőtti csúcshoz közelítő benzinár ellenére 2016-ig tíz százalék alatt marad a benzin-elektromos, illetve teljesen elektromos meghajtású autók értékesítése az Egyesült Államokban − írta a Detroit News a J. D. Power & Associates autóipari tanácsadó cég friss felmérését idézve. Ez azt jelenti, hogy az autógyártóknak − amelyek újabb és újabb részben vagy egészében elektromos meghajtású járművekkel lépnek piacra a következő két évben − egyelőre azért a kevés vásárlóért kell megküzdniük egymással, akik mindenáron zöld autót akarnak maguknak. Az autósok többsége is védeni akarja a természetet, ám csak akkor, ha ez nem jár jelentős többletköltséggel számára. A négyezer megkérdezett az alacsony üzemanyagköltséget említette a villanyautók legfőbb erényeként, legnagyobb hátrányuknak pedig magas árukat tartja.
Egy másik tanulmány, amelyet a Deloitte LLP készített 12 ezer ember megkérdezésével, azt az eredményt hozta, hogy az amerikai autósok öt dollár/gallonos benzinárnál gondolkodnának el elektromos autó vásárlásán. Jelenleg az igen magasnak számító négy dollár közelében ingadozik a benzin átlagára az USA-ban. Az olcsóbban fenntartható, környezetbarát járművet kereső vásárlók rövid távon a 6-8 liter/100 kilométer fogyasztású hagyományos autókat keresik, amelyek átlag ötezer dollárral olcsóbbak a hibrideknél.
Javíthatja az újfajta autók esélyeit, hogy szabályos verseny kezdődött a konnektorból tölthető Chevrolet Volt tulajdonosai között annak eldöntésére, melyikük tud nagyobb távolságot megtenni egy feltöltéssel. Ez az autó nagyobbrészt akkumulátorairól üzemel, ezek kimerülése esetén azonban bekapcsol egy benzinmotor, amely egy generátor meghajtásával termeli meg az előrejutáshoz szükséges áramot. Az amerikai blogokon megjelenő információk szerint van például olyan Volt-vezető, aki eddig összesen 5500 kilométert hajtott autójával, amiből több mint 3500-at tisztán elektromos üzemmódban, autóját konnektorról töltve tett meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve