Ukrajnával kapcsolatban adta ki az első sajtóközleményt az Európai Tanács a csütörtökön kezdődött kétnapos csúcstalálkozóról. A Európai Unió tagállamainak állam- és kormányfői António Guterres ENSZ-főtitkárral is egyeztettek a háborús helyzettel kapcsolatban, a közzétett dokumentumban azonban sok újdonságot nem lehetett felfedezni.
Az Európai Tanács ismételten elítélte az ukrajnai orosz agressziót, leszögezték, az EU a továbbiakban is szorosan együttműködik Kijevvel a 10 pontos béketerv kapcsán. Kijelentették, Oroszországnak azonnal vissza kell vonnia katonai csapatait az ország területéről.
Az Európai Tanács közleményében kitért a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen kiadott elfogatóparancsra is, ezzel kapcsolatban azonban visszafogottan fogalmaztak. Mindössze annyit írtak a dokumentumban, „tudomásul vették”. Egyes pletykák szerint az elfogatóparancsot közösen „üdvözölték volna” az EU tagállamai, de Varga Judit magyar igazságügyminiszter aláírása nem véletlenül hiányzott az uniós nyilatkozatról. A magyar külügy szerint azonban ők nem vétóztak, de a Nemzetközi Büntetőbíróság döntését „semmilyen módon” nem kívánják kommentálni.
Az Európai Unió teljes mellszélességgel kiáll Ukrajna mellett, és a továbbiakban is támogatja politikai, gazdasági, katonai, pénzügyi és humanitárius szempontból is egészen addig, amíg erre szükség van
– áll a közleményben.
Az EU a következő 12 hónapban egymillió lövedékkel szeretné ellátni Ukrajnát a tagállamok közös erőfeszítése jóvoltából.
Ezt a csúcstalálkozón ezúttal csak videókonferencia formájában beszédet mondó Volodimir Zelenszkij ukrán elnök köszönettel fogadta. Egy uniós tisztségviselő beszámolója alapján ugyanakkor az ukrán államfő ragaszkodott ahhoz, hogy ha késlekednek a modern repülőgépek és nagy hatótávolságú rakéták biztosításával az európai szövetségesek, az a konfliktus elhúzódásához vezethet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve