Júliusban Mexikó elindította a "felhővetési" (esőfakasztás felhőbe permetezve) programjának legújabb szakaszát, amelynek célja az esőzések mesterséges serkentése. A mezőgazdasági minisztérium közleménye szerint a projekt 62 települést céloz meg, amelyek az ország északi és északkeleti részén helyezkednek el, azzal a céllal, hogy „küzdjenek az aszály hatásai ellen, és hozzájáruljanak a víztartalékok feltöltéséhez”.
A "felhővetés" egy olyan technológia, amelyet először az 1940-es években fedeztek fel. Azóta mintegy 50 országban alkalmazzák, többek között az Egyesült Államokban és Kínában. Mexikó több mint hét évtizede kísérletezik az időjárás módosításával.
Egyes tudósok azonban továbbra is nagyon óvatosak a felhővetés hatékonyságával kapcsolatban, és arra figyelmeztetnek, hogy ez nem megoldás az aszályra.
Roelef Bruintjes, az amerikai National Center for Atmospheric Research időjárásmódosító kutatója a CNN-nek elárulta, hogy ahhoz, hogy a felhőbeültetés működjön, először is felhőre van szükség. Repülőgépek vagy drónok részecskéket juttatnak a felhőbe, amelyek vízcseppeket vonzanak maguk köré, így növelve az eső vagy hóesés esélyét.
Az egész ötlet nem a felhők létrehozása, hanem az, hogy megpróbáljuk a felhőben feldolgozott víz nagyobb százalékát lehozni a felszínre
– ismertette a szakértő.
A mexikói projekt során ezüst-jodid részecskéket permeteznek repülőgépekről a felhőkbe. A kormány azt reméli, hogy az esőzések serkentése segíthet a gazdáknak jobban megbirkózni az ország nagy részén pusztító aszállyal.
Szenvednek a szárazságtól
Az országos meteorológiai szolgálat szerint július közepén Mexikó több mint 40 százaléka közepes vagy szélsőséges szárazságban szenvedett. Az országot emellett súlyos hőhullám is sújtotta, amely az elmúlt négy hónapban legalább 249 ember halálát okozta.
Ez a szélsőséges időjárás csak rosszabbodni fog – a tudósok egyértelművé tették, hogy a hőhullámok és a szárazság egyre gyakoribbá és intenzívebbé válik az éghajlati válság felgyorsulásával.
Mexikó azt állítja, hogy a 2020 decembere óta futó felhőbeültetési projektje sikeresnek bizonyult. A kormány jelentése szerint 2021-ben a felhőbeültetési repülések 40 százalékkal több esőt hoztak létre.
Több tudós továbbra is szkeptikus
Hiányoznak a szilárd bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy a felhőbeültetés növeli a csapadékmennyiséget
– állította Fernando García García és Guillermo Montero Martínez, a Mexikói Nemzeti Autonóm Egyetem felhőfizikai csoportjának munkatársa.
Bruintjes hozzátette, hogy a legtöbb helyzetben azt lehet mondani, hogy „oké, van eső”, de hogy az eső a felhővetésből származik-e, az az igazi nagy kérdés. Egyes szakértők azt követelték, hogy inkább nagyobb figyelmet fordítsanak a mexikói vízkészletek védelmére.
Miből főzünk pálinkát? Leverte az eső a legfinomabb alapanyagot
A közepesnél is gyengébb, 40-50 ezer tonnás szilvatermés várható idén Magyarországon. A kivitelre szánt mennyiség kevesebb mint a felére csökkent az utóbbi évek mennyiségének, ami jelentős bevételkieséshez vezet. Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve