A törökországi mentőcsapatoknak a floridai SpecOps Grouptól küldték el a FINDER (Finding Individuals for Disaster Emergency Response) elnevezésű csúcstechnológiás felszerelést, amely képes felderíteni a romok alatt rekedt embereket – közölte helyi idő szerint kedden az űrhivatal.
A FINDER-t a NASA sugárhajtómű-laboratóriumában (JPL) fejlesztették ki az amerikai belbiztonsági hivatal közreműködésével, és már a 2015-ös nepáli földrengésnél is használták az áldozatok felkutatására.
A kisebb bőröndhöz hasonló méretű készülék mikrohullámú radar segítségével érzékeli a test olyan apró mozgásait is, mint például a szívverés vagy a légzés. A tesztek során a FINDER 9 méternyi törmeléken vagy 6 méternyi tömör betonon keresztül is érzékelte a szívverést – olvasható a NASA honlapján.
A NASA azt tervezi, hogy a légifelvételeit és az űrből származó adatokat is megosztja a segélyezés és az újjáépítés elősegítésére.
A február 6-án Törökországban és Szíriában pusztító 7,7 és 7,6 erősségű két földrengés több mint 40 ezer ember halálát okozta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve