A köztársasági elnök hangsúlyozta: a kezdetektől elítéli az orosz agressziót, és egész Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása mellett. Novák Katalin mindezt a Neue Zürcher Zeitungnak adott interjújában mondta, amit a többi között az Ukrainszka Pravda szemlézett.
"Ukrajna szuverén ország, amelyet szomszédja megtámadott, és most mindent megtesz állampolgárai védelmében. Az ukránok maguk harcolnak, de ebben sok ország támogatja őket. Ez természetesen kihat a katonai erőfeszítésekre is" – vélekedett a magyar államfő.
Az interjúban hangsúlyozta:
a világnak meg kell akadályoznia Oroszországot abban, hogy megvalósítsa katonai céljait Ukrajnában.
Novák Katalin ellenben úgy véli, hogy a katonai segítség a háború további eszkalációhoz vezethet, ugyanakkor támogatja az ukránoknak és ukrán menekülteknek nyújtott humanitárius segélyeket.
A szankciókkal kapcsolatban Novák Katalin elismerte: Magyarország minden korábbi, Oroszországgal szembeni uniós szankciócsomagot támogatott, azonban szerinte ezeknek az egyes európai tagállamokra gyakorolt hatását is figyelembe kell venni.
A szankcióknak van hatása, de nagyobb kárt okoztak nekünk, mint Oroszországnak. Ezt nem lehet megengedni. Sokkal jobban oda kellene figyelni erre, ahelyett, hogy csak Oroszország megbüntetésére koncentrálnánk
– tolmácsolta – ezúttal kicsit hangsúlyosabban – a magyar kormányzati álláspontot.
A cikk emlékeztet rá, hogy a magyar elnök márciusban kinyilvánította, hogy támogat egy olyan ukrajnai béketervet amely bár nem Oroszország győzelmét ácsolja, ugyanakkor "reális célokon" alapul.
Novák Katalin: Ne tovább! Putyin átlépte a Rubicont!
Nem kérünk a szovjet birodalmi mentalitásból, túl élénk az emléke – mondta a köztársasági elnök egy olasz lapnak. Novák Katalin szerint Oroszország viszont létezik, „voltak, vannak és lesznek” kapcsolataink. Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve