Az ukrajnai háborúban február 12. előtt 14 093 orosz katona halt meg – írja a Lettországban működő oroszországi hírekkel foglalkozó Meduza a Mediazona és a BBC orosz kiadására hivatkozva. Erre a számra kizárólag nyilvános nyilvántartások és más nyílt források felhasználásával jutottak.
Ebben a számban benne van 1082 olyan orosz is, akiket Vlagyimir Putyin orosz elnök mozgósítási rendelete alapján soroztak be. Ebből a BBC megállapításai szerint 49 behívott úgy halt meg, hogy soha nem is hagyta el Oroszországot – a hadsereg gyűjtőpontjain és katonai bázisokon –, közülük nyolcan öngyilkosok lettek, és legalább hatan balesetben – például kiképzésen vagy úton – haltak meg.
A BBC értékelése szerint az orosz hadsereg képtelennek bizonyult az új katonák beáramlásának befogadására és kiképzésére.
Az októberben közzétett gyászjelentésekből ítélve a behívottak első csoportjait mindössze 3-7 napos kiképzés után küldték harcba – írja a Meduza.
A novemberben és decemberben a frontra érkezők felkészültebbek és jobban felszereltek voltak a harcra. Ugyanakkor a portál szerint gyakran előfordult, hogy egyfajta szolgálatra képezték ki a frissen besorozott oroszokat, de a fronton már valami mást kellett csinálniuk: például a tüzérségi embereket hirtelen a gyalogsághoz helyezték át.
A háború kezdete óta nem érte ekkora veszteség az orosz hadsereget
A háború kezdetét leszámítva az orosz hadsereg az utóbbi két hétben minden eddiginél súlyosabb veszteségeket szenvedett el – adta hírül a brit védelmi minisztérium.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve