John Kirby az amerikai kül- és biztonságpolitika irányairól szóló sajtótájékoztatón elmondta, hogy az ukrán fél jelezte: fejleszteni szeretné összfegyvernemi műveleti képességeit, ezért az amerikai védelmi minisztérium Ukrajna területén kívül zászlóaljszintű kiképzést nyújt. Megjegyezte, hogy az összfegyvernemi műveletek lehetővé teszik nagyobb katonai egységek összehangolt műveleteit nyílt színen. Ezt figyelembe véve tartalmaztak a legutóbbi katonai támogatási csomagok Bradley és Stryker típusú páncélozott járműveket – fűzte hozzá.
Napi kapcsolatban vannak az ukrán féllel
A fehér házi illetékes felhívta a figyelmet arra, hogy az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást folyamatosan a változó helyzethez igazítják: a háború kezdetén ezért tankelhárító Javelin rakéták voltak a szállítások homlokterében, később viszont a légvédelmi rakéták és a nagyobb hatótávolságú tüzérségi eszközök. Megismételte, hogy szinte napi kapcsolatban vannak az ukrán féllel.
A vadászrepülőkre, köztük az amerikai F-16-osokra vonatkozó ukrán igénnyel kapcsolatban John Kirby úgy fogalmazott, hogy nem szeretne elébe menni semmilyen, a jövőbeli biztonsági támogatásra vonatkozó bejelentésnek, és „valós időben” folytatják a tárgyalásokat arról, hogy az Egyesült Államok, valamint szövetségesei és partnerei milyen további képességekkel tudják ellátni Ukrajnát.
Putyin folytatni akarja
A háború lehetséges lezárásával kapcsolatban a nemzetbiztonsági koordinátor úgy vélte: minden, ami a Kreml felől látszik, arra utal, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök folytatni szándékozik a háborút, ezért az Egyesült Államok és más országok nem tudnak mást tenni, mint megadni a támogatást Ukrajna számára, hogy képes legyen a harcmezőn sikereket elérni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve