Vlagyimir Putyin orosz elnök grandiózus, ám sok új információt és stratégiai fordulatot nem tartalmazó beszédet intézett az ország parlamenti képviselőihez és a megjelent elit réteghez Moszkvában.
Az orosz elnök – aki beszédében még most is következetesen kerülte a háború kifejezést – kijelentette, addig folytatják az „ukrajnai különleges hadműveletet”, amíg el nem érik a céljaikat.
„A kitűzött feladatokat lépésről lépésre, gondosan és következetesen fogjuk teljesíteni”, mert Oroszország a „történelmi földjeiért” harcol Ukrajnában. „Egy dolog pedig legyen világos mindenki számára: minél több nagy hatótávolságú nyugati fegyver érkezik Ukrajnába, annál nagyobb lesz rajtunk a nyomás, hogy a fenyegetést minél távolabb toljuk a határainktól”
- mondta Vlagyimir Putyin a Bloomberg szerint.
Vlagyimir Putyin éppen egy évvel ezelőtt írta alá és jelentette be, hogy elismeri két kelet-ukrajnai, a donyecki és a luhanszki szakadár terület függetlenségét. Egyúttal figyelmeztette Kijevet, hogy ha nem szűnnek meg fegyveres akciók, a felelősség az ukrajnai kormányt terheli. Néhány nappal később pedig el is kezdődött az oroszok ukrajnai inváziója.
Mindenről a Nyugat tehet
Bár nagy várakozás előzte meg Vlagyimir Putyin felszólalását, ő javarészt csak a szokásos mondatokat puffogtatta. Arról is beszélt például, hogy Oroszországgal szemben valójában az Egyesült Államok és annak partnerországai állnak, ahol az
istentelenség és a pedofília vált az új normává.
Kiemelte, a Nyugat arra törekszik, hogy „egy helyi konfliktust globális konfrontációvá hízlaljanak”. Vlagyimir Putyin szerint az Egyesült Államok és Európa katonai, információs és gazdasági harcba szállt Oroszországgal szemben, „de semmit sem értek el és nem is fognak később sem”.
A gazdaság ellenállóbbnak bizonyult a vártnál
Az orosz gazdaság összeomlását prognosztizálták, az orosz üzleti világ azonban újjáépítette a logisztikát és a partnerhálózatát
- mondta Vlagyimir Putyin hangsúlyozva, az orosz gazdaság rácáfolt a szakértői várakozásokra és ellenállóságról tett tanúbizonyságot.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem szeretné, ha Oroszország megismételné saját múltbeli hibáit, ezért prioritásként tekint arra, hogy pénzügyi tranzakciók terén ne függjenek nyugati rendszerektől.
Vlagyimir Putyin azt is bejelentette, Oroszország felfüggeszti a részvételét az Egyesült Államokkal kötött Új START nukleáris fegyverzetellenőrzési szerződésben. Ez persze nem tekinthető váratlan fordulatnak, miután az amerikai fél már januárban jelezte, azzal, hogy Moszkva megtagadta Washingtontól, hogy a megállapodásnak megfelelően ellenőrizze az orosz nukleáris fegyverzet aktuális állapotát, súlyosan megsértette a szerződésben foglaltakat.
Biden ukrajnai látogatása nem volt rendkívüli
Vlagyimir Putyin azt követően szólt az ország vezetőihez és a televíziós közvetítések jóvoltából az orosz lakossághoz, hogy Joe Biden amerikai elnök Kijevbe látogatott. A The New York Times arról számolt be, hogy az amerikai államfő Varsóban követte Vlagyimir Putyin beszédét, hogy aztán ahhoz igazítsa a saját lengyelországi megszólalását.
A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov egyébként kijelentette, Joe Biden ukrajnai látogatása Oroszország szempontjából a legkevésbé sem tekinthető rendkívüli eseménynek. Hozzátette, az orosz elnök nem is követi majd amerikai kollégája lengyelországi beszédét, csak a főbb pontokról tájékoztatják utólag.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve