Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Wall Street Journal amerikai lapnak adott interjújában.
Kijev reményei szerint az ellentámadással megváltoztathatják a tavaly február óta tartó háború dinamikáját, és visszafoglalhatják az oroszok által megszállt ukrajnai területeket.
„Erősen bízunk benne, hogy sikerrel járunk” – nyilatkozta Zelenszkij, hozzátéve, hogy az ellentámadás „súlyos áldozatokkal járhat és többféleképpen is alakulhat”, így nem tudja pontosan, mennyi időt fog igénybe venni.
Az ukrán elnök májusban azt mondta, hogy meg kell várniuk, amíg a nyugati partnerektől kapott páncélozott járművek megérkeznek az országba, mert csak ezt követően tudják hatékonyan megindítani az ellentámadást. Az elmúlt időszakban többször is igyekezett diplomáciai utakon arra bírni a nyugati országokat, hogy még több harci eszközzel támogassák Kijevet a Moszkva elleni harcokban.
Ben Wallace brit védelmi tárcavezető szerint Vlagyimir Putyin nem kap pontos információkat arról, hogy mi történik az ukrán fronton, és lehet, hogy az orosz összeomlásig nem is érzékelheti valósan országa katonai problémáinak nagyságát.
Az ukrán hadsereg szombat reggeli beszámolója szerint a harcok a Donyeck megyei Marinka városában összpontosulnak, a közlés szerint az ukrán erők valamennyi orosz támadást sikeresen visszavertek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve