Ukránok! Az emberiséget napjainkban fenyegető legnagyobb erőt állítottátok meg. Azt az erőt, amely gyűlöl és el akar pusztítani mindent, ami fontos
– fogalmazott Volodimir Zelenszkij, néhány nappal a Kijevtől északnyugatra fekvő Bucsa kisváros tavalyi, 33 napos orosz megszállását követő visszavételének első évfordulója után.
„Az összes, hozzánk tartozó területet felszabadítjuk és ismét kitűzzük az ukrán zászlót minden városunkban és településünkön” – tette hozzá az ukrán elnök, aki üzenetéhez a kisváros visszavétele idején készített képeket is csatolt.
Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka leszögezte: folytatják a harcot a függetlenségért.
Az ukrán csapatok tavaly március végén foglalták vissza Bucsát és Irpint, az után, hogy az orosz csapatok feladták a főváros elfoglalására tett kísérleteiket, és kivonultak a térségből. A Bucsa utcáin heverő holttestekről készült képek bejárták a világot.
Ukrán források szerint Bucsában több mint 1400 embert öltek meg az orosz megszállás idején, köztük 37 gyereket. Kijev szerint több mint 175 ember holttestét találták tömegsírokban és kínzókamrákban, és 9000 orosz háborús bűntényt azonosítottak. Zelenszkij a közösségi médiában az orosz hadsereg „kegyetlenkedései szimbólumának” nevezte a megszállt kisvárosban történteket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve