Az április óta tartó vita lezárultával több mint 100 milliárd forint érkezhet Magyarország számlájára. Piaci szakértők szerint a költségvetési egyenleg mellett az államadósságra is érezhető hatást gyakorolhat az újranyíló brüsszeli pénzcsap - írja a lap.
A lap úgy tudja, az Európai Bizottság a Gazdaságfejlesztés operatív program (GOP) első, második és harmadik prioritásának felfüggesztését oldotta fel, a szerdai határozattal körülbelül 700 milliárd forint támogatást érintő vizsgálat zárult le.
A felfüggesztés előtt az illetékes hatóság a teljes összeg nyolcvan százalékát már kifizette a kedvezményezetteknek, és tavaly decemberig 557 milliárd forintot elszámolt Brüsszellel. Most több mint 100 milliárd forint kifizetése előtt nyílik meg az út, írja a Magyar idők.
A lap a Miniszterelnökségtől kapott információkra hivatkozva azt írja, "a bizottság által javasolt korrekció mértékét a hosszadalmas tárgyalások eredményeként sikerült mérsékelnie a kormánynak″. A jelenlegi megállapodás 66,4 millió eurós (20 milliárd forint) átalánykorrekcióról és projektenként további 720 eurós (220 ezer forintos) korrekcióról szól. Brüsszel emellett egy 4,271 millió eurós tételes elvonást is kér, ezzel kapcsolatban azonban még nem született egyezség a felek között. Egyelőre úgy tűnik, hogy a szankció mértéke a GOP forráskeretének mindösszesen két százalékát teszi majd ki.
A Miniszterelnökség szerint a felfüggesztés forrásvesztési kockázattal nem járt, pénzügyi veszteség pedig nem érte Magyarországot. Csupán egy technikai vita zajlott hazánk és a bizottság között, amely az előző kifizetési ciklus kiválasztási gyakorlatáról szólt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve