A decemberben a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet tömören fogalmazott: " A Mentőszolgálat légi mentési feladatait az általa alapított, a Készenléti Rendőrség tulajdonosi joggyakorlásában levő és a Mentőszolgálat egészségügyi szakmai irányítása alatt álló Magyar Légimentő Nonprofit Kft. útján látja el." Múlt év végéig az Országos Mentőszolgálat főigazgatója - az alapító képviselőjeként - gyakorolta az OMSZ Magyar Légimentő Nonprofit Kft. tekintetében az alapítói döntési jogokat. Ezt vette át a Készenléti Rendőrség ez év első napjától, és került ki a cégnév elejéről az OMSZ megjelölés.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) továbbra is a megváltozott nevű nonprofit kft.-vel köt finanszírozási szerződést.
A kormányrendelet nyomán adta ki az országos rendőrfőkapitány, a légimentéssel összefüggő feladatok végrehajtásáról szóló utasítást, amely a Hivatalos Értesítőben jelent meg és január 17-én lépett hatályba.
A részletes rendelkezések közül kiemelendő, hogy a Készenléti Rendőrség biztosítja a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. biztonságos és összehangolt működéséhez szükséges technikai feltételrendszert, amelynek hatékony elvégzése érdekében együttműködik az Országos Mentőszolgálattal. A Készenléti Rendőrség - az együttműködés keretében - együttműködési megállapodást köt a légimentési feladatok egészségügyi szakmai irányítását továbbra is ellátó, Országos Mentőszolgálattal.
A Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága:
- ellátja a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. által használt helikopterek üzemeltetésével összefüggő repülésszakmai feladatok felügyeletét,
- a speciális egészségügyi feltételrendszer biztosítása érdekében együttműködik és folyamatosan kapcsolatot tart az OMSZ-szel,
- a helikopterek üzemeltetésénél együttműködik a Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-vel,
- ellátja a tulajdonosi joggyakorlásból eredő gazdálkodási és pénzügyi tevékenységgel kapcsolatos feladatokat;
- nyomon követi a forrásigényeket, szükséges esetben megteszi a megfelelő kezdeményezéseket.
A Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága - a Készenléti Rendőrség Műszaki és Üzemeltetési Igazgatóság közreműködésével - folytatja le a helikopterek beszerzését.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve