Nem sikerült megállapodniuk 2020 végéig a munkaadói és a munkavállalói képviseleteknek a minimálbér és a garantált bérminimum idei emeléséről. A munkaadói képviseletek mindössze a három százalékra becsült infláció mértékével emelnének.
A szakszervezetek az egyeztetéseken kompromisszumkészebbek voltak, ugyanakkor az ötszázalékos nettó minimálbér-emelkedésből már nem hajlandók engedni. A kormány a képviseletek egyezségét várja.
A munkáltatóknak is érdekük, hogy legalább öt százalékkal emelkedjen a minimálbér és a garantált bérminimum. Bár a munkaadók megállnának a háromszázalékos emelésnél, a versenyszférában összességében az átlagos béremelési várakozások ennél kedvezőbbek: jellemzően öt-nyolc százalékos béremelésre készül számos vállalkozás - fogalmazott Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő a napilapnak. Véleménye szerint a járvány ellenére reálértéken is tovább kell nőnie a kötelező legkisebb keresetnek.
A szakértő szerint ezért legalább öt százalékkal kellene emelni a minimálbért és a garantált bérminimumot 2021-ben.
Véleménye szerint hamarosan meg kell születnie a döntésnek, az időhúzás senkinek sem érdeke.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve