A hatpontos dokumentumot Jakab Péter, a Jobbik elnöke, Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnökei, Szabó Tímea és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnökei, Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan, az MSZP társelnökei, valamint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke írta alá az Országházban a pártok online közvetített sajtótájékoztatóját követően - számolt be az eseményről az MTI.
Jakab Péter a megállapodást ismertetve elmondta, a Jobbik egy jobb Magyarországot szeretne annál, mint amilyen az elmúlt harminc évben volt, és az elmúlt hónapokban kidolgozott, most aláírt dokumentum garantálja ezt. Az ellenzéki pártok vállalják, hogy megteremtik a társadalmi békét, véget vetnek az elmúlt évtized gyűlölködésének, betemetik a társadalmi árkokat, újra egyesítik a nemzetet. Úgy fogalmazott, "mi nem hat párt, hanem 15 millió magyar kormánya leszünk".
Fekete-Győr András közölte, olyan új köztársaságot akarnak, ahol a polgárok ellenőrzik a kormányt és nem fordítva. Hitet tett a jogállam, a szabad ország, a sajtószabadság, az oktatás, a művészet szabadsága mellett. Olyan országot akarnak, ahol nem egyetlen ember alakítja az ország jövőjét, hanem a polgárok közösen. Azt mondta, véget vetnek az oligarchák hatalmának és leszámolnak a korrupcióval. "Egyetlen bűn sem maradhat büntetlenül."
Schmuck Erzsébet azt mondta, olyan kormányzásra készülnek, amely a jelen érdekei mellett számításba veszi az ország és a bolygó jövőjét is. Célként beszélt egy környezettudatos társadalom felépítéséről, valamint a demográfiai válság kezeléséről. Amigráció esetében a kiváltó okokat - a klímaválságot és az erőszakos konfliktusokat - kell kezelni, és ebben számítanak az európai együttműködésre, de a bevándorlással kapcsolatos döntéseket továbbra is a nemzeti kormányok kezében kell tartani.
Szabó Tímea a gondoskodó társadalom megteremtését nevezte a pártok egyik fő céljának: nem hagyják magukra az időseket, a betegeket, a szegényeket. Olyan társadalmat akarnak, ahol minden ember fontos és minden gyermek érték. Igazságos elosztási rendszert, a közszolgáltatásokhoz történő egyenlő hozzáférést és egy olyan társadalmat akarnak, ahol nincsenek kiváltságosak.
Kunhalmi Ágnes közölte, Magyarország legfontosabb nemzeti kincse az emberi tudás és kreativitás, az ország gyarapodása csak ezen alapulhat, ezért szabad, méltányos, a társadalmi előrehaladást biztosító oktatási rendszerre van szükség. Meg kell teremteni a tisztességes verseny feltételeit, továbbá a méltányos közteherviselést. Aalapvető fontosságúnak tartják, hogy tisztességes munkáért tisztességes bér, tisztességgel ledolgozott életért tisztességes nyugdíj járjon.
Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy Magyarország emberemlékezet óta európai ország. Szerinte a magyarság sok évszázados küzdelme Európa és az európai magyarság védelméről is szól. Természetesnek nevezte, hogy Magyarországnak az Európai Unió tagjaként sok vitája van az unióval. Az EU messze nem tökéletes, de szerinte Magyarországnak a történelmileg igazolható választás az, ha az EU-ban marad. Közölte, hazafias, európai kormányt szeretnének az ellenzéki pártok.
Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője a tájékoztatón emlékeztetett arra, a pártok már megállapodtak abban, hogy 2022-ben közös listán, közös jelöltekkel indulnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve