A NIH az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében megvalósuló "Ágazati pályázat a közigazgatási szolgáltatások belső folyamatainak megújítására" című pályázaton elnyert 238 millió forintos támogatásból megújítja belső folyamatait, egyszerűsíti ügymenetét, és bővíti a hivatal által nyújtott szolgáltatások körét.
A NIH a kutatás-fejlesztés és az innováció területén olyan államigazgatási együttműködési struktúrákat, kooperációs hálózatokat és innovációs elemző, szolgáltató kapacitásokat épít ki és működtet, amelyek Magyarország és az EU gazdaságstratégiai céljainak megvalósítása érdekében elősegítik a nemzeti innovációs rendszer szereplőinek munkáját és a hazai, illetve nemzetközi együttműködések kialakítását.
A közlemény szerint az elnyert támogatásból a NIH informatikai eszközparkja megújul. A fejlesztésekkel bevezetésre kerülő elektronikus dokumentumkezelés, mely célul tűzi ki a papírmentes ügymenetet, "best practice"-ként szolgálhat a többi közigazgatási szerv számára mindamellett, hogy a NIH képes lesz csatlakozni a Magyar Államkincstár által üzemeltetett intézményi könyvelési modulhoz is - teszi hozzá a hivatal közleménye.
Az EKOP projekt keretében - a NIH által már korábban kifejlesztett és működtetett Kaleidoszkóp információs rendszer - további szolgáltatásokkal bővül majd. A rendszer belső működésének hatékonyabbá tétele mellett a már meglévő K+F projekt, kutatási infrastruktúra, KFI szolgáltató és vállalati KFI regiszter adatbázisok további adatforrásokkal egészülnek ki. Sor kerül szabadalmi, iparjogvédelmi adatok importálására, az adatbetöltő felületek fejlesztésére, az ügyfélkezelési folyamat modernizálására, valamint a jelenleg párhuzamosan működtetett Nemzeti Kutatási Infrastruktúra Regiszter (NEKIFUT) teljes körű integrálására.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve