A nemzeti fizetőeszköz bevezetésének 75. évfordulója alkalmából „FORINT75” címmel júniusban kreatív pályázatot hirdetett az MNB a 6-12, valamint a 12-18 éves korosztályban, amelynek keretében „Az első, meghatározó élményem a forinttal”, illetve „Időutazás a forinttal” tematikában nyújtották be ötletes, személyes élményeiket, elképzeléseiket tükröző rajzaikat, képregényeiket, fotóikat, valamint videóikat a pályázó gyermekek és fiatalok.
A 10-10 legötletesebb, legkreatívabb pályázati anyagot, valamint a két különdíjas művet értékes nyereményekkel ismerte el a jegybank. A több, mint 100 pályázat közül a fődíjat a 8 éves Papp Lőrinc Andor és a 13 éves Molnár Milán nyerte el, akik személyesen a jegybank ez alkalomra szervezett ünnepségén vehették át a nekik járó értékes nyereményeket.
A díjakat Hergár Eszter a Társadalmi Kapcsolatokért felelős igazgató asszony adta át, aki köszöntőjében gratulált minden díjazottnak és megköszönte a pályázat összes résztvevőjének a kiváló munkát, a befektetett energiát.
Az ünnepi esemény második felében kerekasztal beszélgetésre került sor, ahol az ünnepi év alkalmából meghirdetett FORINT HŐSÖK TERE versenysorozat részleteiről esett szó. Az MNB, a jövő év márciusában megnyíló Pénzmúzeum és a Pénziránytű Alapítvány gondozásában elinduló versenysorozat célja, hogy a középiskolások és felsőoktatási hallgatók egy éven keresztül, minden hónapban egy adott forintcímletre és meghatározott pénzügyi témakörökre fókuszáljanak.
A játéksorozat alkalmazkodva a gyorsan fejlődő digitális világhoz, az online térben, a forint75.penziranytu.hu oldalon zajlik majd, ahol a részvevők nem csak az aktuális hónap nyereményjátékában vesznek részt, hanem a folyamatos aktivitással esélyük lesz a nagyjából 1000 ajándék mellett a végső fődíjak elnyerésére is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve