A magyarországi bankbetétek befagyasztásáról terjedő rémhírek kapcsán ma délután összeülnek tanácskozni a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Magyar Bankszövetség képviselői - ez is elhangzott azon a tájékoztatón, amelyen Fellegi Tamás, az IMF-tárgyalódelegáció vezetője arról beszélt, hogy előfeltételek nélkül készen állunk az IMF-tárgyalásokra és akár egy elővigyázatossági elemet tartalmazó készenléti hitelről is egyeztethet.
Amint arról beszámoltunk, immár nem csak az ausztriai, hanem a szlovákiai bankok is azt tapasztalják, hogy mind több magyar állampolgár érdeklődik betételhelyezési, számlanyitási lehetőségekről.
Kapcsolódó
Lapunk olvasói egyebek mellett azt jelezték szerkesztőségünknek, hogy az elmúlt hetekben, napokban magyarországi bankok, sőt, minisztériumok dolgozói is arra figyelmeztették informálisan külső partnereiket, hogy aki teheti, számolja fel itthoni bankbetétjét, mert a kormány - a nyugdíjeinstand után - azok befagyasztására készül. E pletykák eddig szerencsére nem vezettek pánikszerű betétkivonáshoz, így épp időszerű a tanácskozás, hiszen a bankok megrohamozása beláthatatlan következményekkel járna a magyar gazdaságra nézve.
Ezek a pletykák mára a politikát is megmozgatták, hiszen Mesterházy Attila, az MSZP elnöke nemrégiben felvetette: ha a kormány hozzányúl a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényhez, és az érezhető, hogy az ottani jegybanki alaptartalékra is igényt tart a magyar miniszterelnök, akkor az a kérdés merül fel az emberekben, mikor jut eszébe Orbán Viktornak hozzányúlni a magyar emberek betétjéhez a bankban. Ezért - hangsúlyozta a pártelnök - a szocialisták azt kérik a kormánytól, tegye egyértelművé és adjon garanciát arra, hogy nem tart igényt a magyar emberek pénzére.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve