A lap a szerdai kormányülés egyik meg nem nevezett résztvevőjére hivatkozva azt írta: a miniszterelnök a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot (KIM) olyan rendelet kidolgozására kérte fel, amely csökkenti az ügyfelek terheit. A Magyar Nemzet szerint a KIM-nek olyan előterjesztést kell letennie az asztalra, amelynek értelmében a bankokat terhelné az árfolyamrögzítés miatti szerződésmódosítás közjegyzői díja, amit az általános szabályok szerint állapítanak majd meg. Úgy tudják, a rendelet már el is készült, csak Navracsics Tibor aláírására vár.
Korábban a Magyar Országos Közjegyzői Kamara az árfolyamrögzítést kérő hitelesek szerződésmódosítása esetében 10-20 ezer forintos díjra tett javaslatot a nemzetgazdasági tárcának. Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pedig a múlt héten arról beszélt, hogy a bajba jutott embereket még ennyivel sem akarják terhelni, ezért önmérsékletet várnak a bankoktól és a közjegyzőktől egyaránt - írta a lap.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve