Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes és Le Marietta, a "Nyitott Budapest" társadalmi együttműködési osztály vezetője egy hétfői háttérbeszélgetésen számolt be a részletekről - írja az MTI.
A főpolgármester-helyettes emlékeztetett, a főváros a 2020-as költségvetésben egymilliárd forint különített el, és ez olyan ötletek, fejlesztési célok megvalósítására ad lehetőséget, amelyet a budapestiek jelölnek ki.
A részvételi költségvetést három csoportra osztották: az egyikre félmilliárd forintot biztosítanak, és az ebben szereplő projekteknek egész Budapestet, vagy legalább három kerületet érintenek. Ebben a csoportban két projektet lehet kiválasztani, és ezekre maximum 250-250 millió forintot különítenek el. A másik két csoportba, amelyek keretösszege 250-250 millió forint, szociális, illetve zöld projektek kerülnek. Az egyes projektekre legfeljebb 50 millió forint nyerhető el.
Kerpel-Fronius Gábor közölte: a civilekből álló részvételi költségvetés tanácsa kiválasztotta azokat az ötleteket, amelyekre szavazni lehet.
A voksolásra június 30-ig van lehetőség az otlet.budapest.hu oldalon. Minden szavazó mindhárom előbb említett kategóriában adhat le egy-egy szavazatot. Személyesen szavazni június elsejétől lehet majd a Városháza parkban egy, délutánonként felállított pultnál - mondta el.
Kerpel-Fronius Gábor emlékeztetett, az ötletgazdák nem nyernek pénzt, hanem a kiválasztott projekteket finanszírozzák a részvételi költségvetésből. Minimum 12 projekt nyer majd - közölte.
Le Marietta elmondta, 687 ötlet érkezett a részvételi költségvetéshez, ezek a becslések szerint mintegy 9 milliárd forint értékű fejlesztést képviseltek. Ebből 53 került fel a "szavazólapra".
Sok ötletet azért kellett elutasítani, mert azok nem feleltek meg a formai követelményeknek sem, továbbá sok ötletet hasonló témára vagy helyszínre adtak be, így ezeket összevonták - közölte.
A legtöbb ötlet (282) a zöld Budapest kategóriába érkezett, ezt követték az egész fővárost érintő ötletek (261), de voltak a szociális ötletek (144) is.
A szavazók által kiválasztott projektek némelyikének a megvalósítása még a nyáron megkezdődhet.
Le Marietta elmondta, sok ötlet érkezett közvécék, közösségi kertek létesítésére, valamint zöldterületek kialakítására, de lehet szavazni közlekedéssel, sporttal és lakhatással összefüggő projektekre is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve