Rogán Antal elmondta: a devizahitelesek 51 százaléka esetében egyértelműen csökkent, 26 százaléknál nagyjából változatlan maradt vagy kismértékben csökkent a törlesztőrészlet. Kifejtette, hogy a tőketartozás szinte minden esetben komolyan csökkent, már csak azért is, hiszen a forintosításnak köszönhetően ezek a devizahitelesek mentesültek a hitelek átváltási árfolyamánál 17 százalékkal drágább jelenlegi svájci frank árfolyam hatásától.
Rogán Antal hangsúlyozta: a devizahitelelesek 23 százalékánál, akiknél a törlesztőrészlet változásának iránya bizonytalan, egy részük már több mint 90 napon túl nem tudja törleszteni a hitelét, egy részüknél a hitelszerződést már felmondták. Ezeknél a hiteleseknél ki kell dolgozni új megoldásokat, mert esetükben már a lakások, a lakhatás védelme a fontos - emelte ki, hozzáfűzve, hogy a kérdés megoldására vonatkozó javaslat akár nyáron a kormány és a parlament elé kerülhet.
Rogán Antal kiemelte: az alapvető cél az volt, hogy az elszámoltatás kapcsán a törlesztőrészlet csökkenjen," így raktuk össze a törvényt, erről szólt az elszámoltatás maga".
A bizottság elnöke kiemelte: összesen 744 milliárd forintot kaptak vissza a devizahitelesek ebben az elszámolási időszakban. A következő szakasz a forinthitelek elszámolása lesz, ebben a szakaszban még 200-250 milliárd forint összeget jelenet majd - tette hozzá
Rogán Antal elmondta, hogy az árfolyamgátasok az elmúlt időszak legnagyobb nyertesei, hiszen ők már évek óta alacsony törlesztőrészletet fizettek. Nem véletlenül mondtuk mindig, hogy mindenki, akinek lehet, lépjen be az árfolyamgát rendszerébe - fűzte hozzá. A 172 ezer árfolyamgátas ügyfélnek eredetileg 172 ezer gyűjtőszámla volt, ezek közül gyakorlatilag 147 ezer darab gyűjtőszámla megszűnt az elszámolás során - mondta a bizottsági elnök, hozzátéve, hogy 25 ezer ügyfélnél pedig a gyűjtőszámla összege jelentősen csökkent.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve