A hivatalos tényadatot március 31-én közlik a magyar szervek az Eurostattal.
Moszkvában szóba került a Dunaferr is
Arra a kérdésre, hogy a múlt heti magyar-orosz csúcson felmerült-e a Dunaferr Zrt. helyzete, azt válaszolta: Orbán Viktor kormányfő moszkvai tárgyalásán Vlagyimir Putyin elnökkel áttekintette a gazdasági együttműködés számos elemét. Szóba került a Dunaferr is, a kormány megerősítette eddigi álláspontját, mely szerint Magyarország érdeke, hogy a dunaújvárosi vasmű hosszú távon megélhetést és munkát adjon a térségben élőknek. A megbeszélések februárban folytatódhatnak, amikor a Vnyesekonombank képviselői Magyarországra látogatnak - közölte Banai.
Arra a kérdésre, készültek-e már számítások arról, hogy a paksi atomerűmű-beruházáshoz felvett hitel hogyan befolyásolja az államadósság pályáját, azt írta: "A beruházás pénzügyi feltételeiről még nem született megállapodás a két fél között, a döntés után tudjuk tájékoztatni a nyilvánosságot erről a kérdésről. A kormány célja, hogy olyan megállapodást kössön, mellyel kedvező finanszírozási feltételek mellett valósul meg az Alaptörvényben lefektetett államadósság-csökkentés".
Az Eurostat nem kifogásolta az E.On-vásárlás miatt MVM-tőkeemelést
Lapunk érdeklődése nyomán pedig kiderült, hogy az E.On-részvények megvásárlásával összefüggő MVM-tőkeemelést a magyarországi statisztikai hatóságok (KSH, MNB, NGM) piaci tranzakciónak tekintik, amely nem érinti a hiány mértékét. A magyar álláspontról az Eurostatot tájékoztatták, és az nem emelt kifogást.
Az uniós források átutalásának felfüggesztése pedig nem befolyásolta a kedvezményezetteknek járó támogatások kifizetését. (Az Európai Bizottság helyett átmenetileg a magyar állam finanszírozta a teljes kifizetést). Miután Budapest és Brüsszel szeptemberben arról állapodott meg, hogy a bizottság a felfüggesztést visszavonja, a Magyarországnak járó uniós források keretösszegét nem csökkenti, és a magyar kormány egyes kiadásokat tisztán hazai forrásból finanszírozhat (uniós támogatást nem használ fel). Az utóbbi döntés államháztartási hatását a 2013-as és 2014-es számításokban figyelembe vettük - fogalmazott Banai.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve