A Fidesz politikusa a pártja küldöttségével a német testvérpártok, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) vezető politikusaival folytatott megbeszélések után elmondta: a Fidesz és a CDU között "a bizalom adott, és szeretnénk az együttműködést elmélyíteni, amihez állandó keretek közötti kapcsolattartásra van szükség".
Ez még az idén elkezdődik - tette hozzá Gulyás Gergely, kiemelve: az a céljuk, hogy a Fidesz és a CDU a legmagasabb szinten egyeztessen rendszeresen Európa jövőjéről.
"Beszéljünk arról, amiben egyetértünk, és vitassuk meg azt is, amiben esetleg véleménykülönbségek vannak" - mondta.
"Nagyon örülünk annak, hogy ma a migráció kérdésében a két kormány és a két párt álláspontja között lényegesen kisebb a különbség, mint korábban" - húzta alá a miniszter.
Cikkünk folyamatosan frissül
(A fotó forrása: MTVA)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve