Nagyon fontos, hogy a sítáborozó gyerekek megfelelő biztosítással rendelkezzenek - emelte ki Kittka András. A gyermekek táboroztatásával foglalkozó egyesület elnöke szerint ez egyrészt egy kifejezetten síelésre vagy éppen snowboardozásra szóló, tehát nem általános biztosítás kötését jelenti, valamint célszerű az európai egészségbiztosítási kártyát kiváltani.
Ha például valaki a sítáborban lesz influenzás, ennek birtokában a háziorvostól, térítésmentesen lehet ellátást kérni. Korábbi sítáboroknál ezek kötelező feltételek voltak - hangsúlyozta Kittka András.
Kapcsolódó
Az autóvezetéshez hasonló szabályokat kell betartani a sípályákon is - mondta az InfoRádió által megkérdezett sí-, és snowboard oktató. Bakró Zoltán szerint általában 10-12 éves kortól már kialakul a gyerekeknél a veszélyérzet.
Vannak általános szabályok, amelyeket a pályán be kell tartani, ezek picit hasonlítanak a KRESZ-re, például annak kell jobban figyelnie, aki felülről jön. Fontos szabály az is, hol állunk meg a pályán: látszódnunk kell. Vannak biztonsági előírások, például gyerekeknek majdnem mindenhol kötelező a bukósisak használata.
A síelés kezdetén célszerű egy oktatónak felmérnie, hogy a gyerekek milyen szinten vannak, és annak megfelelően lehet kiválasztani a pálya nehézségét, illetve összeállítani az egész programot. Sítanfolyamon ezt az oktató elvégzi, de van, hogy ez a szülő feladata is - tette hozzá Bakró Zoltán.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve