Nem tudom, hogyan gondolnak rehabilitálhatónak olyanokat, akik túl vannak az ötvenen, szakszerű "szintentartó" kezelést alig kaptak, és korábban kimondták: állapotuk nem fog javulni" - nyilatkozta a MEOSZ Heine-Medin szekciója nevében Kertész Tamás, aki maga is kerekes székben él, több ezer "elfeledett" sorstársával együtt. A csoport június 9-én tartja közgyűlését, ami során szeretnék a nyilvánosság figyelmét is felhívni helyzetükre. Nem kizárólag a rokkantsági felülvizsgálat nehezíti meg a betegek életét (eddig még egyetlen Heine-Medin-es beteget sem nyilvánítottak rehabilitálhatóan, ám még zajlanak a felülvizsgálatok), de sima szűrővizsgálatokon sem egyszerű részt venniük, és segédeszközeikhez is várhatóan drágábban jutnak majd a jövőben.
Nehézkes vizsgálatok, lebegtetett hozzájárulás-emelés
Kapcsolódó
Rokkantként súlyos hátrányban vannak a járóbeteg-intézményekben: a tüdőszűrő berendezésekben állni kellene, az MR-hez le kell csatolni a járógépet, de problémás a mozgáskorlátozottak számára a mammográfiás, csontsűrűség-mérő vagy egy sima nőgyógyászati, fogászati vizsgálat is. A megfelelő technológiát már szinte minden esetben kifejlesztették, csak a magyar egészségügyi intézményekbe nem jutott belőlük, és szakképzett segítőkből is kevés.
A Népszabadság korábbi értesülése szerint a kormányzati tervek már idén hétmilliárd forinttal mérsékelnék az egészségbiztosító gyógyászati segédeszközökre költhető keretét, jövőre pedig 14 milliárddal. Csökkenne a mankók, járókeretek után járó támogatás, ahogyan a vércukormérőkben használt tesztcsíkoké is, ritkábban lehetne hallókészüléket cserélni (gyerekek esetében is), csökkenne az egy hónapra jutó sebkötöző anyag mennyisége. A tervezett változások a gyermekbénulásban szenvedők életét is érintenék, ám a szabályozás tervezett módosításáról újabb hírt sem a forgalmazók, sem a betegcsoportok képviselői nem kaptak. Maradt a "lebegtetés", hogy csökken a most 98 százalékos támogatással kapható gyógyászati segédeszközök támogatásának mértéke (hírek szerint a legtöbb esetben 80 százalékra), más eszközcsoportok esetében is csökkenne a támogatás, illetve még szigorúbb mennyiségi korlátok vonatkoznának egyes eszközökre - pedig a társadalombiztosítás már ma is csak napi 2 felnőtt nadrágpelenkát támogat, és körülbelül napi két sztómazsákot - igaz, így is évente 6-700 ezerbe kerül egy sztómás beteg ellátása.
Az ismeretlen Post-Polio szindróma - 30-40 év múlva is támad a gyermekbénulás
A Heine-Medin kórban szenvedők állapota általában lassan, esetleg hirtelen romlik, célzott kezelésekkel, ma még támogatással igénybe vehető gyógytornával is lassítható a folyamat. A betegeknek speciális egészségügyi és rehabilitációs ellátásra lenne szükségük, főleg a mostanában felismert úgynevezett Post-Polio szindróma miatt, ami a megbetegedés után 30-40 évvel jelentkezik, súlyos, hirtelen állapotromlást okozva. Mivel a WHO szerint is sikerült védőoltással "kiirtani" a betegséget, az egészségügyi szakszemélyzet mai tudása hiányosnak mondható, továbbképzésre volna szükség. 27 évnyi megoldatlan intézményi rehabilitáció után 2000-től a HM Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézetben foglalkoznak velük szakszerűen, a kapacitás azonban olyan kevés (160 fő évente), hogy az összes betegre 21 év alatt kerülhetne sor. A legsúlyosabb állapotú, önellátásra képtelen gyermekbénultak intézményi gondozása sincs megfelelően megoldva. Nincs speciális lakóotthon, és az úgynevezett "fogyatékossági támogatást" is néhány évente kell újra kérvényezni, hiába, hogy bizonyított: állapotuk nem fog javulni.Magyarországon 16500 megbetegedést regisztráltak a múlt század harmincas és hetvenes évei között. 1960-ban kezdték el minden újszülött számára adni a Sabin-cseppet, a hatvanas években már csak évi 1-4 megbetegedést észleltek. A kéz-, láb- és légzésbénulást okozó betegség miatt sokan kerekesszékbe kerültek, a legsúlyosabb betegek vastüdőben éltek-élik le az életüket, közülük Kertész Tamás tájékoztatása szerint ketten vannak még életben.
Kertész Tamás kül-és beltérben is használható, önálló életvitelt segítő aktív kerekesszéke nyolcvan százalékos támogatással százezer forintnál is többe kerülne, a mostani szabályok alapján még ingyenesen jutott hozzá. A közlekedési támogatás tavaly szűnt meg - a rendszerváltás előtt még évi 420 liter üzemanyagra adtak utalványt a mozgáskorlátozottaknak, leginkább az akkor használt Hycomatokban használták el. Ma egyféle autótípust lehet hitellel, meghatározott kereskedőknél venni, a típust azért nem kedvelik, mert a legtöbb kerekes szék nem fér bele, összehajtva sem, csak ha valamely alkatrészét leszerelik. Másféle közlekedési mód nem támogatott - pedig annak is közlekednie kellene, aki nem tud vezetni, és nem megfelelő számára a hitellel támogatott autóvásárlási lehetőség.
Nemcsak Magyarországon hoznak súlyos döntéseket
Magyarország nincsen egyedül, amikor súlyos betegek esnének el eddig ingyenes, vagy magas támogatottságú kezelésektől, segédeszközöktől, szolgáltatásoktól. A Bloomberg nemrég megjelent cikke szerint Spanyolországban súlyos fejlődési rendellenességgel született gyerekek számára válhat elérhetetlenné az a napi hormoninjekció, ami nélkül rendkívüli módon elhíznának, és szellemi képességeik is jelentősen csökkennének egyetlen év alatt. Az Egyesült Királyságban egyes hírek szerint bezárnak olyan nappali foglalkoztatókat, amelyek segítségével felnőtt Down-kóros betegek maradhatnak családjukkal intézeti elhelyezés helyett. Spanyolországnak 23,5 milliárd eurót kellett költenie a Bankiára, az ország harmadik legnagyobb bankjára, miközben a 45 milliárdos megszorító program keretében 7 milliárddal vágja vissza az egészségügyi kiadásokat. Írországban százak tüntettek áprilisban a fogyatékos gyermekeknek nyújtott szolgáltatások megnyirbálása ellen, az Egyesült Királyságban a szülők pereket indítottak. A Madridban oktató Ken Dubin amerikai politológusprofesszor szerint Európa lassan "az USA beteges modelljét követi", ahol milliókat kell a sürgősségi osztályokon egyetlen napon elkölteni azokra a betegekre, akiknek állapotán korábban pár ezer dollárnyi befektetéssel lehetett volna segíteni.
Elakadt egyeztetés, növekvő kockázat
Hónapok óta lényegében megrekedt az egyeztetés, tájékoztatott Róka László, a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ) elnökségi tagja. Az idei, 43,3 milliárd forintra csökkentett gyógyászati segédeszköz-támogatás előirányzat tarthatóságáról a kormány az év elején tárgyalásokat kezdeményezett a gyógyászati segédeszköz-gyártó és -forgalmazó szövetségekkel, köztük a Forgalmazók az Egészségért Szövetséggel, ám hónapok óta nincs előrelépés. A FESZ korábban azt javasolta, hogy a támogatott gyógyászati segédeszközök tartozzanak kedvezményes áfakulcs alá, mert így a csökkentett előirányzatból is finanszírozni lehetne a segédeszköz igényeket, és nem kellene csökkenteni a támogatások mértékét sem. A javaslatot a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége is támogatta, ám az NGM vagy az EMMI részéről ezidáig nem érkezett hivatalos értesítés, hogy megnyitnák-e a zenei fesztiválok áfacsökkentését kezdeményező módosító javaslathoz hasonlóan az áfa-törvényt, hogy átvezessenek egy ilyen módosítást. Minden hónap veszteséget jelent, magyarázta Róka László, hiszen annál nagyobb az esélye annak, hogy a változatlanul hagyott áfa-mérték (csökkentésével körülbelül másfél milliárdot lehetne spórolni) mellett nem lesz elegendő az éves keret, tehát év közben és nagyobb mértékben kell egyes eszközök támogatását csökkenteni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve