A győri Baross híd felújításra vonatkozó építési közbeszerzési eljárást várhatóan 2013. december-2014. januárban írják ki, majd a kivitelezés 2014 tavaszán indulhat és a 2015 közepére fejeződhet be - derül ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Harangozó Gábor MSZP-s országgyűlési képviselő kérdésre adott írásos válaszából.
A győri hídra a közismerten rossz állapota miatt a Magyar Közút (MK) Nonprofit Zrt. győr-moson-sopron megyei igazgatósága jelenleg is kiemelt figyelmet fordít és gondoskodik a szükséges munkálatok elvégzéséről. Ott több alkalommal kátyúztak, a gyalogjárdán a burkolat lokális javítását is elvégezték. A híd felújítási terveit a MK idén elkészíttette, a tervezésnél a várossal folyamatosan együttműködtek, így annak szempontjait is figyelembe vették. Az engedélyezési eljárás várhatóan még ebben az évben befejeződik.
A felújítás becsült költsége bruttó 750 millió forint, a szűkös hazai források miatt eddig nem volt lehetséges a kivitelezés megkezdése - írta a miniszter. A Közlekedés Operatív Program harmadik prioritása, a térségi elérhetőség javítása keretében a közútkezelő pályázatot nyújtott be. A projekt 61 főúti műtárgyat tartalmaz, köztük a Baross híd felújítását is. A pályázat pozitív elbírálásban részesült. A kormánydöntés után írhatják alá a támogatási szerződést, amely fedezetet biztosít a híd felújítására. Ezt követően megvalósíthatósági tanulmányt kell készíteni, amelyet jóváhagyásra a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt.-hez kell benyújtani - olvasható a válaszban.
A XIX. század végén építették a kisalföldi megyeszékhely egyik legforgalmasabb csomópontját. A kétsávos, járdával kiegészített Baross hidat utoljára 1980-ban renoválták, azóta érdemi változás nem történt a Városháza mellett ívelő szerkezettel. A naponta mintegy 17 ezer járművel terhelt híd felújításának költségét még 2003-ban 650 millió forintra becsülték, majd 2007-ben már 800 millió és 1 milliárd forintról beszéltek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve