A kormány döntése szerint a következő fél évben állami és piaci szereplők bevonásával, vegyesvállalati együttműködés keretében vizsgálják meg a mecseki uránérc-bányászat esetleges újraindításának gazdaságossági feltételeit és társadalmi lehetőségeit. Kormányzati felügyelet mellett, minden lehetséges szempontot áttekintve elemzik az ásványvagyon-készlet hasznosíthatóságát, kiemelt hangsúlyt fektetve a környezetvédelmi, egészségügyi és biztonsági kockázatokra is az NFM szerint. A fizikai megvalósíthatóság és a gazdaságosság mellett alapjában meghatározó döntési tényező lesz a tervezett bányászati tevékenység társadalmi elfogadottsága, a térség lakóinak véleménye. A kormányzat az elemzés eredményének ismeretében határozhat a mecseki uránvagyon kiaknázását célzó tervek további támogatásáról vagy elvetéséről.
Két ausztrál tulajdonú vállalat 2006-ban, az akkor hatályos bányatörvény alapján kapott uránérc-kutatási jogot a Mecsekben az illetékes pécsi bányakapitányságtól. A társaságok a kutatásokat követő engedélyezési folyamat során csak akkor kaphatnak majd jogosultságot a feltárt uránérc-vagyon kitermelésére, ha kutatásaikat igazoltan, az érvényben lévő törvények betartásával, az előírt valamennyi engedély beszerzésével elvégzik.
A tárca közleménye szerint a kormány fontosnak tartja, hogy a bánya tényleges megnyitásának támogatásáról szóló majdani döntését széleskörű társadalmi vita és alapos vizsgálat előzze meg. Eszerint kizárólag abban az esetben adja hozzájárulását az uránérc-bányászat Pécs környékén történő újraindításához, ha azt a részletes szakmai-társadalmi elemzés eredménye megfelelően alátámasztja. A vizsgálatok előkészítésében a nyáron megalakítandó vegyesvállalat tagjaként a magánbefektetők mellett állami oldalról a Mecsek-Öko Zrt., a Mecsekérc Zrt. és az MVM Zrt. vesz részt.
A mecseki uránérc-bányászat újraindításának kormányzati támogatásáról kizárólag az említett vizsgálatok elvégzését követően, legkorábban 2012 végén születhet döntés. A további vegyesvállalati együttműködés alapvető feltétele, hogy a vizsgálatok eredménye alapján az uránérc hasznosítása műszakilag lehetséges, gazdaságos és biztonságos legyen. A vegyesvállalatnak természetesen - bármely más bányavállalkozóhoz hasonlóan - ezt követően is be kell majd szereznie a kitermelés megkezdéséhez szükséges összes bányászati, környezetvédelmi és egyéb szakhatósági engedélyt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve