A politikus Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese eltitkolt százmillióinak ügyével kapcsolatban azt mondta: mivel külföldi bankokat továbbra sem vizsgálhat a magyar kormány, ezért csak az marad, hogy szankcionálják a vagyonnyilatkozat esetleges elrontását.
Szólt arról is, hogy a devizahitelekkel összefüggésben április 30-án dönt az Európai Bíróság az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás kérdésében, ezt követően pedig - mint mondta - már semmi akadálya nem lesz, hogy a Kúria "beváltsa azt az ígéretét, miszerint kiegészíti a korábbi jogegységi döntését". Ha ez megtörténik, abba helyzetbe kerül a kormánytöbbség, hogy dönthet a devizahitel, mint termék kivezetéséről a lakás- és jelzálogpiacról - jelentette ki Gulyás.
Igennel felelt arra a kérdésre, hogy "továbbra is közvetlenül választjuk-e a polgármestereket", majd hozzáfűzte: azt érdemes megvizsgálni, hogy a budapesti, kétszintű önkormányzati rendszer jó, vagy nem jó, de egyelőre az a döntés született, hogy megmarad.
Az is jogos felvetés, hogy a polgármestereknek vajon olyan távolságot kell-e tartani a Fővárosi Közgyűléstől, mint amilyet most tartanak, de ebben sem hiszem, hogy az önkormányzati választások előtt lépni kellene, és utána sem sürget semmi - tette hozzá a politikus.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve