Máté Kinga, a Győri Törvényszék szóvivő bírája azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy december hetedikével indult meg a múlt hónapban első fokon már fizetésképtelennek minősített társaság felszámolási eljárása.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy szeptember 17-én benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság a felszámolást. A társaság kijelölt felszámolója - akárcsak a másik cég esetében - a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft., és a felszámolóbiztos személye is megegyezik.
A Kapuvári Hús Zrt. szeptemberben állt le, felszámolását októberben rendelték el. Korábbi hírek szerint napokon belül megkapja felmondólevelét a társaság mintegy 190 dolgozója. A többi 21 ember a felszámolás ideje alatt is ellát feladatokat.
A gyárat működtető másik cég, a Kapuvári Bacon Kft., november végén jelentette be, hogy mind a nyolcvan alkalmazottját elbocsátja.
Jendrolovics Pál Péter, a Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. felszámolóbiztosa a múlt keddi hitelezői tájékoztató után az MTI-nek azt mondta: legfeljebb a dolgozók járandósága, a felszámolással kapcsolatos költségek, a köztartozások és a biztosított követelések kifizetésére lát esélyt. Ezek kifizetésére is akkor van esély, ha sikerül eladni a gyár vagyonelemeit. Megjegyezte, hogy ezen felül mintegy 3,5 milliárdos beszállítói és négymilliárdos egyéb követelést tartanak nyilván.
Jelezte: a határidőig mintegy 120 hitelezői bejelentés érkezett, összesen körülbelül 7,6 milliárd forint értékben. Ezek közül hét igény áll még egyeztetés alatt, mintegy másfél milliárd forint értékben. Ehhez járul egy első fokon megítélt, de a fellebbezés miatt nem jogerős, másfél milliárdos adóhatósági bírság.
Az állam megmenti a munkahelyeket
Lázár János a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn - miután tárgyalt a három város polgármesterével és országgyűlési képviselőjével - bejelentette: a kabinet és az érintett önkormányzatok megmentik a gazdasági nehézséggel küzdő gyulai, pápai és kaposvári húsipari cégnél dolgozók munkahelyét.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve