Az akadémia 40 világvárost hat különböző szempont - gazdasági, társadalmi, kulturális, környezeti, politikai és általános vonzerő - alapján rangsorolt rendes éves felmérésében. A lista szerint a világ legvonzóbb, legjobb helyzetben lévő öt városa Tokió, London, Párizs, New York és Szingapúr.
A kínai akadémia a környezeti adottságokat részletező listán Pekinget a 39., Sanghajt a 36., a különleges igazgatású területet, Hongkongot pedig 34. helyre teszi környezeti terheltségük súlyossága alapján.
A jelentésben úgy fogalmaznak, hogy "Peking és Sanghaj szinte élhetetlen", a levegő mellett a víz és a talaj szennyezettsége is komoly gondokat okoz, miközben a megoldás a legjobb esetben is egy évtizedet vehet igénybe.
A kínai főváros levegője a statisztikák szerint egy héten legalább egy nap szmogos - derül ki a jelentésből. A kínai városok európai mintákból tanulhatnának, így a vezető három, Stockholm, Bécs és Zürich bevált gyakorlatait kellene követniük.
Ugyan a két legnagyobb kínai város társadalmi befogadóképessége, piaci stabilitása és általános gazdasági potenciálja alapján az élvonalba tartozik, a világszínvonaltól jelentősen elmaradnak társadalombiztosítási, egészségügyi szolgáltatásaik. Pekingben emellett a viszonylag magas bűnözési ráta a helyi kormányzás színvonalát húzta lefelé, így a kínai főváros a világ vezető nagyvárosai körében csak 31., Sanghaj pedig 21. helyet érdemelte ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve