A héten elfogadott adómódosítók nyilvánvalóvá tették, hogy a szakszervezetek adóváltozásokkal kapcsolatos, a munkahelymegtartást, illetve a keresetek szinten tartását célzó javaslatainak megvalósulására már nincs esély.
Az előzetes egyeztetések szerint azonban inkább az a munkaadók véleménye, hogy a GDP-csökkenés, illetve a jelenlegi adózási és egyéb feltételek mellett semmi sem indokolja a teljesítmény nélküli béremelést − véli Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) munkaadói érdekképviseletei továbbra is azt mérik fel, hogy a legújabb megszorító csomag milyen hatással lesz a vállalkozások működésére. A legutóbbi, november 12-i egyeztetésen Balogh Ádám, az NGM adóügyekért felelős helyettes államtitkára ismertette a tárca számításait az addig bejelentett két megszorító csomag munkahelyvédelmi akciótervre gyakorolt hatásairól, az elvben biztosított 300 milliárd forintból mintegy 50 milliárdot vont el a két csomag − az egyenleget várhatóan tovább rontják a 90 milliárd forintot jelentő új intézkedések. Egyes vélemények szerint a tárgyalások akkor folytatódhatnak, ha az NGM delegációja felhatalmazást kap az érdemi egyeztetésekre, eddig ugyanis egyetlen hivatalos kormányzati reakció vagy vélemény nem hangzott el részükről.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve