Ferge Zsuzsa szociológus szerint a Fidesz második kormányzati ciklusa alatt, ha minimálisan is, de javultak az életszínvonalunkat befolyásoló bizonyos mutatók, például nőtt a foglalkoztatottság és csökkent az infláció, viszont erőteljesen nőttek a társadalmi egyenlőtlenségek: mintha a kormány elfeledkezett volna a legalul lévő három millió emberről.
A szociológus az atv.hu-nak azt nyilatkozta, hogy a szociális területen aggasztó a kormány teljesítménye. "A segélyezési rendszer átszabása nyomán 2011 és 2012 között jelentősen növekedett a szegénység: a teljes népességben 4 százalékkal, a gyermekek körében pedig 20 százalékkal". Nőttek a társadalmi egyenlőtlenségek, méghozzá az elmúlt 1-2 évben különösen intenzíven, mint mondta, a statisztikában még mindig "Európa közepén" vagyunk, de már az egyenlőtlenebb társadalmak oldalán.
A társadalom legfelső tizedének jövedelme erősen nőtt, a legalsó tizedbe tartozóké pedig csökkent, a kettő közötti különbség jelenleg kilencszeres. A kutató arra is felhívta a figyelmet, hogy egyre több feltételhez kötött és egyre nehezebb a közsegítséghez való hozzájutás (például az utcai ételosztás ügye), és egyre nagyobb az intolerancia is a rászorulókkal szemben.
Ferge szerint az elmúlt évek életszínvonalat javító intézkedései és folyamatai a legkevésbé sem érintik a legszegényebbeket, és a lecsúszástól komolyan fenyegetett alsóközéposztályt, vagyis mintegy 3 millió embert. Ferge úgy látja, egyfajta "hitvallásként" van jelen a kormányzati gondolkozásban, hogy 3 millió emberről le kell mondani, ahhoz, hogy a többieknek lehessen segíteni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve