José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a napokban levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a kormány vonja vissza a jegybanktörvény módosításáról, valamint a pénzügyi stabilizációról szóló javaslatot.
A külügyminiszter a 180 percnek elmondta: sem a jegybanktörvény módosítására vonatkozó javaslatot, sem a stabilizációs törvényjavaslatot nem vonják vissza. Ugyanakkor a jegybanktörvény ügyében az Európai Központi Bank javaslatainak túlnyomó részét elfogadják.
A külügyminiszter megjegyezte, hogy tudomása szerint a módosító javaslatok már meg is születtek a törvényjavaslathoz. "Tartalmi kérdésben, reményeink szerint nem lesz gond" - tette hozzá.
A stabilizációs törvénnyel kapcsolatban azt mondta: ennél nem egészen világosak a kifogások, "ha csak az nem, hogy nem volt kellő ideje a bizottságnak, hogy minden részlettel megismerkedjen".
A tárcavezető hangsúlyozta: ez egy nagyon szigorú törvény, bizonyos szempontból túlmegy a jelenleg hatályos uniós szabályozáson is. "Éppen az a gond, úgy tűnik, hogy ez egy túlságosan szigorú rendszert hoz létre, és azt mintegy megmerevíti azáltal, hogy nehezen lehet majd ezeket a követelményeket oldani" - fűzte hozzá.
Martonyi János szerint "mi egy olyan gyors változáson megyünk keresztül, ami sokszor követhetetlen a külvilág számára (...), és ennek során elég komoly érdekeket sértünk".
Ugyanakkor - tette hozzá - az is igaz, hogy "mi sem vagyunk mindig tökéletesek, talán nem vagyunk mindig körültekintőek, mondjuk az időzítés szempontjából sem".
A tárcavezető azt is hangsúlyozta, hogy a magyar kormányt ért vádak viszont gyakran megalapozatlanok és "valamilyen sajátos politikai indíttatásból fakadnak".
Az Európai Bizottság szóvivője kedden közölte, hogy José Manuel Barroso bizottsági elnök levelet írt Orbán Viktornak, ebben azt javasolta, hogy vonják vissza a két törvényjavaslatot. Levelében az elnök aggodalmát fejezi ki a magyar jegybankot érintő törvénymódosítási javaslattal kapcsolatban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve