A kormány által beterjesztett és az Országgyűlés kormánypárti többsége által mai napon elfogadandó új jegybanktörvény, valamint az új alkotmány átmeneti rendelkezéseiről szóló törvénynek a jegybank és PSZÁF összevonását lehetővé tévő módosítása veszélyezteti a magyar gazdaság stabilitását, ezért súlyosan sérti hazánk érdekeit - áll az MNB közleményében.
A dokumentum kiemeli: "az új jogszabályok együttese megteremti a jegybanki döntéshozatal kormányzati, pártpolitikai érdekek szerinti befolyásolásának lehetőségét, amely - ahogy arra nemzetközi szervezetek (Európai Bizottság, Nemzetközi Valutaalap, Európai Központi Bank) többször és hangsúlyosan felhívták a jogalkotó figyelmét - ellentétes a Magyarország által aláírt és elfogadott nemzetközi szerződéssel, az Európai Unió alapdokumentumával. Az Európai Uniós joggal összeegyeztethetetlen törvények, illetve az egyeztetések elmulasztása miatt a nemzetközi szervezetek bizonytalan időpontra halasztották a Magyarország számára nyújtandó hitelről szóló tárgyalásokat".
Orbán kész a harcra
Orbán Viktor miniszterelnök ma reggel a közrádióban a jegybanktörvényről is beszélt. A kormányfő elmondta: az ECB véleményezi a jegybanktörvényt, de nincs joga a beleszólásra. A brüsszeliek 15 javaslatot fogalmaztak meg, ebből a parlament vonatkozó bizottsága 13-at be is fogadott, a fennmaradó kettőnél ha kell egy jogi eljárás keretében ütköznek majd az álláspontok. Orbán úgy vélte, a jegybanktörvény tervezete megfelelően szolgálja a magyar gazdaságot, illetve javítja a kormány és a jegybank együttműködését.A közlemény hangsúlyozza: "a Magyar Nemzeti Bank mindezidáig pártpolitikai befolyástól függetlenül, szakmai megfontolások alapján, az ország egészének érdekében végezte munkáját. A most elfogadás előtt álló törvények együttesen összeegyeztethetetlenek a jogbiztonság elvével és lehetőséget teremtenek arra, hogy a kormányzat saját rövid távú politikai céljainak érdekében befolyásolja a jegybanki döntéshozatal folyamatát. Amennyiben a Magyar Országgyűlés kormánypárti többsége a jogszabályt az Országgyűlés előtt lévő egységes javaslat szerinti formában elfogadja, úgy az tovább erősíti a gazdasági környezet kiszámíthatatlanságát, veszélyezteti a magyar gazdaság stabilitását, ezért súlyosan sérti Magyarország érdekeit".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve