Véleményének kifejtése miatt váltották le Baka András főbírót a strasbourgi bíróság szerint. A testület kedd reggel közzétett ítélete szerint megalapozottnak látta Baka keresetét, amiben azt kifogásolta: 2011-ben azért váltották le Legfelsőbb Bíróság (a későbbi Kúria) elnöki tisztségéből, mert kifogásolta a kormánykoalíció egyes törvényeit.
Baka vagyoni kártérítést is kért, ennek összegéről még nem döntött a bíróság. A kormánynak és Bakának az ítélet véglegessé válásától számítva három hónapja van, hogy megegyezzen. Ennek hiányában a bíróság dönt majd a kártérítés pontos összegéről. Baka az elmaradt bére és más jogcímek alapján 224 millió forint vagyoni és 6 millió forint nem vagyoni kártérítést kért, valamint 46 millió forint ügyvédi munkadíjat.
Bakát úgy távolították el, hogy egy új feltételt támasztottak a Kúria elnökével szemben: azt, hogy ötéves bírói szolgálati jogviszonnyal kell rendelkeznie. Ebbe az öt évbe viszont nem számított bele a nemzetközi bíróságon eltöltött idő (Baka 17 évig volt bíró a strasbourgi bíróságon). Az elmozdításáról szóló szabályt az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló törvénybe írták be. Ez biztosította, hogy az Alkotmánybíróságnál (AB) nem lehetett megtámadni a döntést, mert az átmeneti rendelkezések alkotmányi szintűek, így ezeket az AB nem vizsgálhatta. Az Alkotmánybíróság utóbb alkotmányellenesnek mondta ki az átmeneti rendelkezéseket, ez azonban Bakán már nem segített.
Mivel Baka egyetlen bírósághoz vagy az Alkotmánybírósághoz sem fordulhatott, ezért a strasbourgi bíróság a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét is megállapította. A diszkrimináció tilalmával kapcsolatban a bíróság kifejtette, hogy "a szankciótól való félelemnek dermesztő hatása (chilling effect) van a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlására."
A bíróság kiemelte, hogy Bakának nemcsak "joga, hanem kötelessége is volt a Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökeként kifejteni véleményét a bírósági rendszerrel kapcsolatos reformokról". Strasbourg szerint "nincs bizonyíték, ami arra utalna, hogy a felperes által kifejezett vélemény túlment volna a szigorúan szakmai szempontokon, vagy indokolatlanul személyes támadást vagy sértést tartalmazott volna." Ezek alapján pedig a bíróság arra jutott, hogy a főbíró elmozdítása egy demokratikus társadalomban indokolatlan és túlzó volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve