Az MTI az elmúlt hetekben szorgalmasan tudósított minden olyan fideszes megszólalásról, amelyik az MSZP volt elnökhelyettese, Simon Gábor millióit érintette - olvasható az Indexen. A lap összesítése szerint a Simon-ügyről az MTI-adatbázisban összesen 13 olyan Fidesz-KDNP-s sajtótájékoztatóról található tudósítás, amit direkt a Simon-ügy miatt hívtak össze, emellett olvasható még 5 fideszes közlemény is az ügyről. További 14 olyan cikket találtak, amelyben egy fideszes politikus csak úgy mellékesen megemlítette egy sajtótájékoztatón vagy lakossági fórumon az ügyet, az MTI pedig megírta, és 14 egyéb, az ügyészség vagy a mentelmi bizottság bejelentéseihez kapcsolódó cikkük volt még a baloldali pártok és a Jobbik megszólalásait taglalókon kívül. Az Index szerint MTI-nek még egy olyan cikkbe is sikerült belecsempészni a Simon-ügyet, ami a Fidesz-fórumokon dolgoztatott közmunkásokról szólt.
Rogán Antal 240 négyzetméteres lakása viszont tabu. Ferencz Gábor, az MSZP sajtófőnöke levélben számon is kérte Szabó László Zsolton, az MTVA megbízott vezérigazgatóján, hogy miért mulasztotta el az MTI kétszer is a részvételt a kormányváltó pártok által szervezett sajtótájékoztatón. "Az érthetetlen döntés okáról az MTI főszerkesztőjétől nem sikerült információt szereznem, tőle csupán annyit tudtam meg, hogy a szerkesztéspolitikai döntéseket az MTVA-nak kell kommunikálnia. Eszerint a kérdés önt illeti: miért tabu a nemzeti hírügynökség számára a kormánypárt frakcióvezetőjének vagyongyarapodását firtató sajtótájékoztató?"
Szabó László Zsolt válaszlevelében Rogán ügyét nem is említette, csak annyit közölt, hogy "a pártok, politikai szervezetek továbbra sem szólhatnak bele sem a független hírügynökség, sem pedig a közmédia műsorszerkesztésébe, ezért engedelmével a szerkesztésre vonatkozó észrevételeivel nem kívánok foglalkozni" - olvasható az Indexen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve