A német lap szerint Jens Weidmann már a Bundesbank vezetését is tájékoztatta arról, hogy az ECB formálódó programja miatt hamarosan távozhat, végül azonban úgy döntött, egyelőre megvárja az ECB kormányzótanácsa szeptember 6-án esedékes ülését, s a testület tagjaként megpróbálja lebeszélni az ECB vezetését az euróövezeti válságállamok kötvényeinek felvásárlásáról.
A Bundesbank előző elnöke, Axel Weber azért mondott le, mert ellenezte az ECB - korábbi - kötvényvásárlási programját, de nem tudta megakadályozni azt. A szakember 2011 februárjában távozott a német központi bank éléről. Alig fél év múlva egy másik vezető német pénzügyi szakember, Jürgen Stark távozott. Ő az ECB főközgazdászi állását hagyta ott, és döntését ugyan személyes okokkal indokolta, de a lemondása óta tett nyilatkozataiban élesen elítélte az ECB válságkezelő politikáját.
Mario Draghi, az EKB elnöke júliusban bejelentette, hogy "felhatalmazásán belül az ECB bármit kész megtenni az euró megvédésére", és hozzátette, hogy a válságországok állampapírjainak magas kamatszintje "zavarja a monetáris politika transzmissziós csatornáinak működését". Elemzők szerint ez világos utalás volt arra, hogy az EKB kész beavatkozni az államadósság-piacon a hozamok leszorítása érdekében.
Draghi aztán augusztus elején közölte, hogy az ECB nyíltpiaci műveleteket fog végrehajtani, az új program részleteit pedig a következő hetekben dolgozzák ki.
Az új kötvényvásárlási programot többen ellenzik. A hangadó Jens Weidmann, aki a Der Spiegel című német hetilap legutóbbi számában megjelent interjúban elmondta: azok az állampapírok, amelyeket az ECB felvásárol, az ECB és az euróövezeti központi bankok együttes rendszerének mérlegét terhelnék. Ezt a rendszert pedig az euróövezeti adófizetők pénzéből tartják fenn, vagyis a kormánykötvények révén az egyes tagországok adósságtörlesztési kockázata az egész közösséget terhelné. A demokrácia szabályai szerint egy ilyen kérdésben "a parlamentnek kell dönteni, nem pedig a központi banknak" - mondta Weidmann.
Az államkötvények vásárlása közvetlenül a kibocsátó kormányoktól ráadásul csaknem olyan, mintha az ECB a bankóprés beindításával finanszírozná az euróövezeti államokat, ami nem csupán az infláció megugrásával fenyeget, hanem olyan lehet mint a kábítószer, a jegybanki tőkeinjekcióktól való függőséget alakíthat ki az ilyen módon támogatott államokban - mondta Weidmann.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve