A tájékoztatás szerint Horvátországban és Romániában a legmagasabb 28,1 százalék a feketegazdaság GDP-hez mért aránya. Szlovéniában 23,1 százalék ez az arány, Szlovákiában viszont csak 15 százalékon áll, míg Ausztriában mindössze a gazdaság 7,5 százalékát teszi ki a feketegazdaság.
Becslések szerint a feketegazdaság felét a feketefoglalkoztatás adja. A feketelista.hu a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatás-felügyeleti főosztályának adatait ismertetve írja: idén az ellenőrzött dolgozók 10,4 százalékát foglalkoztatták munkaszerződés, illetve bejelentés nélkül. A feketelista.hu "reprezentatív becslése" szerint így négyszázezer munkavállaló dolgozik feketén Magyarországon.
A közleményben felidézik: a munkaügyi ellenőrzések szerint 2012 és 2014 között mintegy 70 százalékkal nőtt azon ellenőrzött cégek aránya, amelyek be nem jelentett dolgozókat foglalkoztattak. A revizorok 2012-ben mindössze 1014, tavaly viszont 1724 gazdasági társaságnál bukkantak feketén dolgozókra.
Az idén az első hat hónapban az 580 000 magyarországi gazdasági vállalkozás közül 9738 munkáltatót ellenőriztek, és 62 százalékuknál állapítottak meg különböző munkaügyi hiányosságokat.
A feketelista.hu szerint jelentős üzleti körről van szó, hiszen "méltányos számítások szerint is" mintegy 60 ezer vállalkozás lehet érintett. Az adókiesés több száz milliárd forintra becsülhető, azonban a bírságolás meglehetősen "kíméletes" az elemzés készítői szerint.
A foglalkoztató (kis- és középvállalkozások esetében csak ismételt jogértést követően) 30 ezer forinttól 20 millió forintig terjedő bírságra számíthat. Azonban a bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén a társaságot a közbeszerzésekből és az állami támogatásokból is kizárják - teszik hozzá a közleményben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve