Az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint a pártok sikerrel támadhatják meg a nemzetközi bíróság előtt a demokratikus nyilvánosságot korlátozó, Alaptörvénybe is foglalt kampányszabályt.
A kormánypártok szándéka egyértelmű: a politikai verseny és politikai szólás korlátozása, vagyis a rivális pártok kiszorítása a nyilvánosságból - állapította meg az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ.
A kereskedelmi tévék és rádiók az Alaptörvény ötödik módosítása miatt nem kérhetnek és fogadhatnak el pénzt a reklámidejükben közzétett párthirdetésekért. A reklámokból élő kereskedelmi médiák úgy is határozhattak, hogy egyáltalán nem kívánnak kampányreklámokat közölni. És, ahogyan az várható volt, így is történt. Az erre nyitva álló határidő lejártáig, február 15-ig egyik országos médium sem jelezte, hogy ingyenesen hajlandók hirdetéseket közzétenni.
Az előállt helyzet tehát megfelel annak, amelyet korábbi törvényi szabályozás értékelésekor az Alkotmánybíróság és Velencei Bizottság (VB) is visszásnak talált: egyedül a kis nézettségű és hallgatottságú közszolgálati tévékben és rádiókban lesznek majd kampányhirdetések. Jogilag a pártoknak ugyan lenne lehetőségük a közszolgálati médián kívül is megjelenni, ám ténylegesen nincsen. Márpedig a pártoknak a népakarat kialakításában betöltött szerepéhez hozzátartozik az, hogy tevékenységüket nyilvános hirdetés útján ismertessék és népszerűsítsék - mondta ki az Alkotmánybíróság már 2008-ban.
Emellett a szabad politikai vita elemi feltétele a szabad választásoknak, hiszen a polgárok is ez alapján tájékozódnak és hozzák meg a szavazatukra vonatkozó döntéseiket. A VB is arra figyelmeztetett, hogy a politikai hirdetések korlátozására az európai demokráciákban csak igen erős indokok mellett van lehetőség. Ilyenek viszont nincsenek, mert a kormánynak az a magyarázata, hogy mindez a pártok esélyegyenlőséget biztosítaná és választók döntését szolgálná, egyszerű blöff csupán.
A mintakérelem közzétételével a három civil szervezet arra ösztönzi a kampányszabályozás által sújtott pártokat, hogy forduljanak a strasbourgi bírósághoz. A civilek ezt nemcsak a pártok, hanem a választóik érdekében is teszik. Az elkészített biankó beadványt a pártok képviselőinek - ha egyetértenek az abban foglaltakkal - csak le kell tölteniük a szervezetek honlapjáról és alá kell írniuk. Az indítvány szerint a mostani szabályozás és gyakorlat sérti a pártoknak az Emberi Jogok Európai Egyezményben garantált véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogát, és mivel itthon nem lehet vele szemben fellépni, sérül a hatékony jogorvoslathoz fűződő jog, valamint az előállt helyzet ellentétes a hátrányos megkülönböztetés tilalmával is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve