A paksi beruházást elsősorban a projekt veszélyessége és az erőmű működése során keletkező radioaktív hulladékok miatt ellenzik az állampolgárok.
A Greenpeace Magyarország megbízásából a ZRI Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet 2017 októberében országos reprezentatív kutatást végzett Paks II megítélésével kapcsolatban, személyes megkeresésekkel, 1000 főre.
A felmérésből kiderül: Magyarországon nincsen egyetlen olyan releváns társadalmi csoport sem, amelyben egyharmadnál nagyobb támogatottsága lenne a paksi bővítésnek. A kor, nem, iskolai végzettség, lakhely és pártprefencia szerinti bontásban végzett kutatás eredményeinek elemzéséből látszik: az orosz állami vállalat által, orosz hitelből építeni tervezett Paks 2-t a magyar lakosság többsége (61 százalék) ellenzi.
Az atomerőmű-bővítéssel csupán az ország 19 százaléka ért egyet.
Így 2016-hoz képest 8 százalékponttal nőtt a Paks 2-t elutasítók aránya, és ezzel meghaladta az eddigi rekordszámot, a 2015-ös 60 százalékot. Ezzel egy időben radikálisan visszaesett a támogatók aránya is: 2015-ben még 31 százalék, 2016-ban 27 százalék, 2017-ben már csak 19 százalék támogatta a projekt megvalósulását - írta a Greenpeace.
Fotó forrása: Pixabay.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve