A rendőrség szerdán a honlapján azt írta: hivatalos személyként, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki az 57 éves budapesti nőt a nyomozó hatóság.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a gyanúsított a NAV ügyintézőjeként soron kívül, megfelelő jogalap nélkül, anyagi előny juttatása ellenében adott ki adóhatósági okiratot. A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) megbízhatósági vizsgálat keretében ellenőrizte a nő tevékenységét, majd május 7-én a NVSZ és a BRFK korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztályának munkatársai az 50 ezer forint átvétele után közös akcióban fogták el őt. Az átadott pénzt a nyomozók lefoglalták.
A gyanúsítottal szemben a BRFK befejezte az eljárást, az iratokat gyorsított eljárás keretében, bíróság elé állítási javaslattal küldi meg az ügyészségnek - olvasható a rendőrség honlapján.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve