A 10 százalékos rezsicsökkentést részben úgy érte el a kormány, hogy az egyetemes szolgáltatói szektort felmentette a kötelező átvételi díj (az úgynevezett kát) alól. A kiesett bevételt a többi vevővel, tehát a vállalati szektorral fizettetik meg - fogalmaz blogbejegyzésében Varga Katalin, az Energiaklub projektvezetője. A lakossági fogyasztók (valamint a szintén az egyetemes szolgáltatás keretében áramot vételező nem lakossági kisfogyasztók) eddig kilowattóránként mintegy 1,7 forinttal járultak hozzá a megújuló energiaforrások támogatásához. (Ez az átlagos lakossági fogyasztás, azaz havi 120 kilowattóra mellett havi 200 forintot jelentett.) Az úgynevezett kát-díjelemet a megújulók támogatásának szabályozásakor a 2001-es villamosenergia-törvény vezette be, a villanyszámlának 2003 óta része - szolgáltatótól függően "továbbterhelt tétel" vagy például "pénzeszközök" néven.
A jelenlegi megújulóenergia-termelőknek csak az számít, hogy megkapják a kiemelt tarifát, nekik végső soron mindegy, hogy ezt a fogyasztók közül kik finanszírozzák - fogalmaz Varga. A jogszabály-módosítás után a vállalati szegmensnek értékesítő szolgáltatókra, a saját felhasználóinak értékesítő termelőkre, valamint az áramimportőrökre és a nem egyetemes szolgáltatásbeli fogyasztóikra hárul az évi mintegy 40 milliárd forintos összeg (a vállalati szektorra újabb 14 milliárd forint teher került).
Elhibázott lépés a rezsicsökkentés
Az Energiaklub korábban is közölte, a 10 százalékos rezsicsökkentést elhibázott lépésnek tartja, mivel az nem ösztönöz energiatakarékosságra, a jómódúak számláját nagy összeggel csökkenti, miközben az igazán rászorulók egy jó részét el sem éri, valamint jelentős áfabevétel-kiesést okoz az államnak. A díjelemek átcsoportosítása és növelése pedig megemeli a vállalati szektor energiaköltségeit, tovább rontja a versenyképességüket.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve