Elsőként írt alá az országban együttműködési szándéknyilatkozatot a Pest Megyei Kormányhivatal a régióban működő történelmi egyházak vezetőivel a közérdekű munkabüntetésre ítéltek egyházi intézményeknél, egyházközségeknél történő foglalkoztatása érdekében pénteken Vácott - írta az MTI. A dokumentumot a kormányhivatal, valamint az evangélikus, a katolikus és a református egyházak vezetői a speciális büntetésfajtával kapcsolatos konzultáció után látták el kézjegyükkel.
A kormányhivatal igazságügyi szolgálata által szervezett konzultáción egyebek mellett elhangzott, hogy a súlyát tekintve a pénzbüntetés és a szabadságvesztés közötti munkabüntetés elvileg kiváló lehetőség az elítélteket fogadó önkormányzatoknál a hiánypótló munkák elvégeztetésére, de a befogadóhelyek száma véges, s a hozzáállás is változó. Olykor nem sikerül az elítélt lakhelyén munkát találni, de gond a hétvégi foglalkoztatás, illetve a felügyelet megoldása is, ezért jó, hogy a törvény lehetővé teszi a civil szervezetek és az egyházak számára is az elítéltek befogadását.
Pest megyében Biatorbágyon, Budaörsön, Zsámbékon, Albertirsán és Hernádon találni példákat az egyházi foglalkoztatásra, amelynek révén az egyházközségek minimális adminisztratív teherrel, bérköltségek nélkül juthatnak munkaerőhöz. Ennek a tendenciának a kiteljesítését célozza a pénteken aláírt szándéknyilatkozat. A dokumentum szerint a megyei kormányhivatal igazságügyi szolgálata évente egy alkalommal tájékoztatja az érintett egyházakat a közérdekű munkabüntetés végrehajtásának tapasztalatairól.
Az év eddigi időszakában 1340 közmunkabüntetést szabtak ki a régióban élőkre, többnyire kisebb súlyú vétségek (például lopás, garázdaság, tartásdíjfizetés elmulasztása) miatt - közölte az MTI érdeklődésére a Budapest Környéki Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportjának vezetője. Bödéné Baráth Mária szerint ez a büntetésfajta kifejezetten "jó találmány" (a legfeljebb 300 órányi közmunkát jelentő ítéleteket még soha senki sem fellebbezte meg), de végrehajtása és ellenőrzése problémát jelent, különösen az önkormányzatok esetében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve