A Földalatti üzletek című írásában Christoph Pauly kiemelte: nemzetközi konszernek, köztük a Siemens, "nyilvánvalóan megkenték" a budapesti metró építését, és ezért Magyarországnak vissza kell fizetnie uniós támogatásokat.
A többi között kifejtette, hogy Orbán Viktor kormányfő "is politikai tőkét akar kovácsolni a legnagyobb magyar korrupciós botrányból", és ugyan Budapesten mindenütt hallani "történeteket Orbán urambátyám vircsaftjáról", az OLAF-jelentés mindenekelőtt elődei kormányzásának éveiről szól.
A lap ugyanakkor hozzátette: "kevéssé valószínű, hogy Magyarországon valaha is felelősségre vonják a vélelmezett kenőpénzek kedvezményezettjeit", az eljárásokat rendszerint egy idő után leállítják, hiszen "mindenki túl sokat tud a másikról", és "Orbán is óvakodik a nagy, nyilvános perektől".
A kormányfő az Európai Uniót érintő bűncselekmények feltárására hivatott európai ügyészség felállítása ellen is harcol. Az uniós külügyminiszterek a héten úgy döntöttek, hogy egyelőre a 28 közül 17 tagállam részvételével hozzák létre az intézményt. "Nem meglepetés, hogy Magyarország nincs köztük" - jegyzi meg a Der Spiegel szerzője.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve